Korábbi írásaim (próza)

 A farkas

A farkas révedezve járta az erdőt. A nagymama háza körül állandó nyüzsi, és fantasztikus illatok. Piros ruhácskában egy ínycsiklandó falat járta naponta az útját. Mosolygott az őzekre, köszönt a virágoknak. Még őt, a farkast is megsimogatta.

S az az érintés... Minden szőrszál külön állt fel az élvezettől. Nem! Hát ilyen nincs! Ez a leányka megszédíti. Még a végén kezet nyújt a vadász bácsinak is, pedig az gyűrűt húzott a Piroska ujjára.

És mégis. Valami más. Valami megrezdül. Valami odavonz. Valami nem hagy másra gondolni, csak Piroska ujjaira, szájára, hangocskájára.

A farkas persze megpróbált gyökereket ásni. A rókától elvette a lopott tyúkot, és elengedte. ( - a rókát, mert a pipi is nagyon finom volt. ) Behúzott farokkal állt fel a szoros melletti sziklára, hogy szerelmes énekét a Holdnak zengje. Már az egész erdő zengett a farkas izgalmától. Mindenkinek tudnia kellett Piroskáról. Azaz nem Piroskáról. Őróla nem beszélhetett, Poroskának becézte, és a szürke bundájáról beszélt. ( Természetesen vöröses szürkéről. )

Elleste a macskától a hozzábújás titkát, megszagolta az útjába eső összes virágot, s egyszer kezét csókolomot köszönt a szomszéd kutyájának is aki meglepetésében elejtette a csirkecsontot, és udvarolni kezdett a pszichológus ölebének.

Mindezek után leszokott a területmegjelölő vizeletmintákról, szőrét divatosra nyíratta, és rózsaszirmok közé hemperedett reggelente, mert Piroska jön. Piroska pontosan ugyanakkor megjelent. Természetesen meghallgatta a nyelvleckéket, és kijavította, ha a gyurrrikát három "r" betűnél többel mondta. Megdicsérte a tanár nénit és munkáját, milyen kellemes hangsúllyal tudja már ejteni a "szép" és az "itt a vacsorrra" szavakat. Ugyan a csirip-csirippel nem tudott mit kezdeni, de ma már mindenki használ idegen szavakat. Attól hitelesebb a mondanivalója.

Most pedig a farkas döntő elhatározás elé nézett. Egyszer el kell mesélni az életét. Ki volt eddig ő az erdőben? Mit tett, és mit akar tenni. Kiszemelte hát a kis házat, és a nagyanyó kutyaóljába költözött. Fölvette a nyakörvet, és leste Piroskát. Éjszakába nyúló beszélgetések következtek összebújva a holdfényben. A farkas életének legszebb nyara.

Magába fordult, elmondta, hogy mennyire undorodik a véres szájú kecskéktől, akik a káposztát pusztítják, s nem figyelnek oda, lesz-e mit a méheknek beporozni. Ezt a világot a kecskék teszik tönkre. Pedig még nagymama is tart kecskét. Hogyan lehet egy állat büszke a szarvaira? Kecskéné és Kecske úr is viseli a maga szarvait, de a gidáik sem lesznek különbek. Ő, a farkas nem tudná felszarvazni Piroskát. S a kutyaól megtelt melegséggel. A Blöki játszófáját, és a labdáit sem kellett kidobni. Még összébb húzódtak azon a pici helyen. A farkas persze vérszemet kapott, és a következő találkát már a Piroskáék házában beszélték meg, amikor Piroska anyja szanatóriumba vonul. A nagymama ráérzett valamire. Kerülgette, faggatta a kislányt, mert Piroska eddig megbeszélte a nagyival élete fontos döntéseit. Most megtudta végre, ki az a szürke "kutya" a ház körül. Nyugodtan higgadtan beszélte le Piroskát.

- Kicsim, az egy vad állat, akinek az erdőben a helye.

Piroska belebújt a Kis hercegbe, ki a rókát szelídítette meg. Éjszakákat telefonált Arankának, aki szintén állatokkal akart foglalkozni. A farkassal pedig mindent megosztott. Még azt is, hogy ő is gyűlöli a káposztás tésztát, pedig neki is voltak már káposzták az életében. A fecskéről eddig csak azt tudta, hogy villás farka van, és az valami különleges lehet.

A farkast pedig minden téma izgatta. Mindenhová benézett, mindent megszagolt. Különleges érzékkel fedezte fel Piroska ruhatárát. Neki nem kellett lehajolni, ha kíváncsi volt Piroska fehérneműjére. Csak felnézett, és rögtön látta ha ott volt a szárítókötélen.

Azonnal észre vette Piroska leheletéről, mikor volt otthon káposztás tészta, és nem magyarázta el fölöslegesen mi a különbség a fecske és a kecske között. Jótékony mosolyba bújtatta minden elképzelését, és a nagymama káposztaszaggatóját is átalakították uborkagyaluvá. Piroska odavolt a zöld színért, az uborka ívelt formájáért, és az apró görcsökért az oldalán.

A farkas uborkaültetvényén dolgozott egész nap, és válogatni kezdte az uborkákat. A kutató precizitásával forgatta a napon, hogy pont olyan legyen. Pontosan, ahogy a kisasszony kívánja. És az ő uborkája a legjobb méretű. Piroskát képzelte maga elé, valahányszor az uborkával foglalkozott. Ügyetlenül elképzelte, hogyan helyezi majd a szájába. Nem lenne-e savanyú az íze? Vagy inkább kovászos?

És Piroska egyre is lassabban járta az útját az erdőben, mert a farkas betöltötte minden gondolatát. Még a seprőnyélről is a farkas jutott az eszébe, mert egyszer azzal is játszottak boszorkányosdit.

De vajon melyikük az igazi boszorkány? Melyikük az erő ebben a vadonban?

A farkasfalka nem akarta kitagadni a farkast. Ordast is óvták Piroskától. Szürkemama római nagynénjéről beszélt, aki már foglalkozott emberekkel. Hogy csak rövid idő volt, és ne is számítson többre. A farkas ekkor már nyakkendőben járt, és eladta a tisztáson a kotorékját. Vadászni nem akart, bundája alól fogyott az energiatartalék. Szőrét is sokkal gyakrabban mosta, tupírozta, hogy a látszatot megőrizze.

De Piroska is csak ember. Visszatérni a vadonba, ezt a farkas sem gondolhatta komolyan. S a farkas sem tehetett mást, mint jó étvággyal elfogyasztotta a nagymamát. Piroskának ezzel megoldotta a lakáskérdést, és a hideg kutyaól is jobb, mint visszamenni a dzsungelbe, bevallani a kudarcot. Azóta a farkas ugatni tanul, inkább nem, vagy csak keveset beszél. Rekedtségére hivatkozik. Piroska pedig a vadász bácsival járja az erdőt. (kézen fogva) Szaladgálnak a fák között, de a vadász bácsinak soha sem lesz olyan bundája, mint a farkasnak, s a bokrok között is más dolog egy farkassal hancúrozni.

DE PIROSKA AKKOR IS EMBER

Keser

Aranka sírógörccsel lépett be lakása ajtaján. Bevágta az ajtót, lerúgta a szandálját, és hasmánt ugrott a sezlonra. Végre kitörhetett a düh, a keserűség.
 - Én vagyok a hülye! - suttogta bele a párnájába. Én... én voltam, aki mesélt. Én adtam a kezébe magam.
Magához ölelve a díszpárnát zokogott. Szoknyája szétterült a fekhely két oldalán.
Sanyi, a papagája röpködött a feje felett, de nem szállt le. Tudta, hogy baj van.
Aranka pedig fogaival is kapaszkodott a párna sarkába, hogy ne visítson, hogy a másik szobában fel ne ébredjen a gyerek, és át se jöjjön az anyósa.
Csendes vonaglása álomba ringatta.
Pedig a ház kedvence nyaralt. Polyák nagyinál - Aranka édesanyja -  volt az ország másik végében. Holnap mennek érte. Nagyanyó pedig - az anyós -  szintén két utcányira egy ötyén. /Öreg Tyúkok Egylete röv. /
Éjfél felé támolygott haza  ház ura, és hatalmas csörrenéssel vágta a helyére a kocsikulcsot. Több ezer kilométer vezetés után tapogatózott be a fürdőszobába.
Aranka nyúzott arccal tápászkodott fel, és átrakta a hűtőből a mikroba a három szendvicset, amit már a gyereknek szánt másnapra, vagy maguknak az útra... maga sem tudta.
Jenő jó ember, csak alig van itthon.
Még másfél millió adósságuk van, és Jenő becsületes ember. Minden munkába belekapaszkodik, hogy kimásszon belőle.
Meg nem akarja őket újra elveszíteni.
Két éve egyetlen korty ital nem ment le a torkán. Azóta nem szívott egyetlen cigarettát, és minden hét végén egy nap: minden szombatot végighancúrozik a kicsivel.
A kölcsönt is azért vette fel, hogy a házat szét tudja választani.
Az emeletráépítéssel sikerült a külön bejáratú lakást elérni.
Azóta az anyós sértődötten lépett ki a fia életéből.
Aranka persze még inkább börtönnek érezte az ígéretét.
Hiszen azért hagyta el hites urát, mert az anyós irányította. Mert a családi összejöveteleken Jenő vizenyősre itta magát. Mert abban a családban egyetlen józan ember volt, Géza.
Géza Jenő öccse, és Esztergomban nevelkedett.
A pappá szentelése után Ukrajnában töltött 4 évet. Amikor hazajött, egy hétig náluk lakott.
Arankának ekkor lett igazán elege. Fogta a másfél éves Andikát, és visszakönyörögte magát az apja védőszárnyai alá.
Az apja is hol külföldön, hol itthon dolgozgatott. A pesti lakása a kiküldetések alatt pénzt hozott, kiadta albérletbe. A kisszoba csak rövid időre volt szükségmegoldás. Amíg albérletet talál.
Jenő naponta jelent meg a ház előtt pocsolya részegen, és sírt, könyörgött, és mindent megfogadott.
A kikötés a teljes alkoholtilalom, és a különköltözés.
Géza elvitte a parókiájára vidékre, ahol fél évig volt a két testvér.
Jenő ezalatt megszerzett egy középfokú angol nyelvvizsgát, és egy teherautó vezetői jogosítványt.
Még három hónap kellett, amíg a tetőteret leválasztotta az anyja házán, és lakhatóvá tette.
Karácsony estéjén került össze újból a család.
Mindketten tudták: nem lesz könnyű.
Aranka teste már elszokott a férfi érintéstől, s a gyerek is féltékenyen bújt hozzá az anyához, valahányszor apját közeledni látta.   
Öröme sohasem volt régen sem, de mióta visszatért, kifejezetten kerülte az embert.
Ruháit úgy válogatta, hogy zártak legyenek, ne ingereljenek. Beszédében kerülte a sikamlós témákat. Maradt a 'Mit főzzek?', 'Melyik inget vasaljam ki?' egyszerűségében.
Szombat esténként pedig szolgált. Este tízkor elzárta a tévét, megcsókolta az alvó gyereket, és a földre bocsátva pongyoláját bebújt a hitvesi ágyba. Megvárta, amíg az izzadt férfi elárasztja a melegséggel, és egy darab vattával befogva a nyílást kivonult a fürdőszobába.
Sohasem gyújtott villanyt. A zuhany alatt várta ki, amíg a szuszogó horkolásra váltott.
Hálóinge védelmében aztán még sokáig nézte a plafont.
És most is ez lesz. 
Nem volt elég az iskolában az a megalázó órabeosztás, amit kapott. Nem elég az az undorító igazgatóhelyettes, aki egész idő alatt az ő mellét bámulta, és nem volt elég Tina cinkosnak szánt bejelentése...
 Megúszta.
Jenő már a kádban elaludt, úgy kellett kitessékelni az ágyba. Aranka egyik kezével támasztva a hatalmas testet, a másikkal elzárta a vizet, és még az orrával eloltotta a villanyt is.
Már teljesen felébredt. Mosolygott a mutatványán, és az ágyba borítva férjét átdörgölte s törölközővel. Elöl és hátul, a haját külön, és most mintha még érzett is volna valamit.
Olyan nagynak tűnt. Hatalmas kezei, a széles válla, és a bundája a mellén.
Szégyellősen lesütve szemét, takarta be a férfit.
Megkerülte az ágyat, és maga is bebújt.
Fáradtsága ismét eszébe jutott.... meg Tina is.
Tegnap és tegnapelőtt itt aludt nála. Otthon a férje családja megszállta a lakást. 18 embernek kellett ágyat, fekhelyet, étket biztosítani, mert lakodalom lesz szombaton.
Férjhez adja a nagylányát.
Tina az első éjjel meghúzta magát kis helyen. Még zongorázott is neki. Másnap hozott süteményt, meg ribizlibort.
Amíg a bor nem került az asztalra, nem is volt semmi baj. De a piros nedű hamis jószág.
Hamar megártott.
Egyre hangosabban püfölte a zongorát, és bár az ő feje is hajított már, be kellett vonszolni a fürdőbe egy hideg-vizes ébresztőre.
Csakhogy Tina játszani kezdett a zuhanyrózsával, és perceken belül csurom víz voltak mindketten.
Vacogva ültek az üres kád két szélén, és nevetni kezdtek.
Tina bevágtatott a hitvesi ágyba. Beugrott a takaró alá, majd kidobta  törölközőjét.
A táskájából hajszárítót húzott elő.
Aranka gyanútlanul vette el tőle, és ültette ki a zongoraszékre. Körbejárt, mozgatta a forró levegőt. Az sem tűnt fel, hogy miért csúszik le róla is a frottírtörölköző.
Aztán ő ült le, és Tina kezdte szorongatni, fújkálni, melegíteni először a haját, majd a testét, ahol a libabőr nem szűnt.
Jött a nyakmasszázs, és bizonyos csomók, amiket el kellett dolgozni, s egész le a háton...

Aranka legszívesebben felugrott volna,.. de nem ugrott fel. Hagyta magát. Hagyta az ujjakat keresgélni, felfedezni, melengetni.
De a fejében az járt, hogy ilyenkor hol van az anyósa... hogy legalább Andika itthon volna...
De nem volt. Csak meleg volt, csak hőhullámok, és sötét, csak a lefektetett hajszárító meggypiros fűtőszála világította meg az asztal lapját.

Reggel elaludt. Nem volt első két órája, ilyenkor nem állítja be a csörgőt.
Tina nem volt már ott. Csak a borzalom, hogy mi történt.
Félt tíz körül érkezett a tanáriba. Már javában folyt az értekezlet.
Az ő helyén ült Tina, mosolyogva kínálta neki a mellette szabad széket. Ezt még megtetézte azzal, hogy ő kért Aranka helyett elnézést:
 - Bocsánat, de én vagyok a bűnös! Miattam volt nehéz éjszakája a kolleginának! 
Aranka süllyedt. Szürke kosztüménél csak arca volt szürkébb a villogó rossz neon alatt.
Pár perc múlva már nem is látott, csak írta gyorsírással a füzetébe az elhangzottakat.
Tina combját érezve a sajátján oldalról. Elöl Feri röntgenszemei vizslatták a gombjai között kivillanó területet.
Csak túlélni a napot! Csak hazakeveredni minél hamarabb!
Tina egy papírlapot csúsztatott elé.
 MEGISMÉTELJÜK?
Aranka feje piros lett, mint a cékla, majd eltűnt a világ.
Az ablak alatt összetolt székeken ébredt fel. Tina a táskájából származó illatosított nedves papírral simogatta az arcát, s a nyakát. Feri pedig kicsit távolabbról, a helyettes-iroda ajtajából leste az elkapható legtöbbet.
 - Gratulálhatok? - kérdezte Tina.
Aranka rögtön tudta, hogy elolvasta a terhességi teszt eredményét is. Összeszorított fogakkal próbált meg feltápászkodni.
A szomszédból áthívták az öreg Béla bácsit. Nyugdíjas belgyógyász az öreg. Kiparancsolt mindenkit a tanáriból, de nem vizsgálta meg, csak kikérdezte a terhességéről, és ő is gratulált.
 
Világosodott. Aranka azt vette észre, hogy ébren töltötte az éjszakát. Fél öt táján még fénycsíkot húzott az utcájukba kanyarodó busz a plafonon. Öt után már csak a hangja kéreckedett be a csukott ablakon.
Ilyenkor olyan gyorsan repül az idő. Egy szemhunyásnyi egy perc, de akár két óra is lehet.
Aranka próbálta eltalálni az eltelt időt.
A falon vele szemben egy jókora piros óra függött. Piros pálcikákkal, ketyegés nélkül mutatta az időt.

     _     _   _
      I * I I I I
      I * I I I I

Az alsó szegmensek hol jók, hol rosszak. Takarításnál, amikor megböki a porszívóval, megjavulnak. Most sem látszottak, de Boros Lajos hahotájától zengve beindult a rádió.
Jenő automatikusan ült fel, bár még nem volt ébren, de karját széttárva áttámolygott a fürdőszobába.
Arankának a nyelvén volt, hogy pihenjen még, ma szombat van, de a csurgásból tudta, ez a nap már elkezdődött.  Ő is lerúgta a takarót, és a konyha hideg padlóján mezítláb ébredezett tovább.
Hat tojás... legyen nyolc, kell az energia mert megint egy napig vezetni fog... kettőjüknek reggelire talán elég. A kávé sincs bekészítve, és a cukor is kifogyott az adagolóból.
Megszokott mozdulatok, a kenyér már az asztalon a nagy késsel, neki sohasem sikerül olyan simára vágni. Elzárja a gázt a kotyogó alatt.
Hátulról simogató kezek indulnak a melle irányában. Megfordul.
 - Terhes vagyok....
Szavai konganak másik emberben. Frissen borotvált képe még illatozik, haja is vizes, és az álom, amely eddig rövid pórázon tartotta a férfit, nem bírta tovább.
Jenő arcán először mosoly, majd nevetés.
 - Juhuhuhúúúúú!  - kapta ölébe asszonyát. Körbetáncolta vele a konyhát, majd feldöntött  kávét is ő takarította fel.
Aranka nem fejezte be a mondatot. A torkán akadt a ".. de nem tartom meg!" Bevonult a fürdőszobába, bezárva az ajtót a vécén ülve sírta ki magából a gyengeséget, amivel még mélyebbre süllyedt. Már nem volt visszaút.


A kocsiban a hátsó ülésen végigaludta az utat. Hosszú mély alvás volt álmok nélkül. Valahol Debrecen táján nyitotta ki először a szemét.
Érezte, hogy valami nedves a szoknyáján. Kitapogatva pirosló ujjat húzott elő.
Belehasított, hogy még a természet is gúnyolódik vele.
Felült, megkereste a ketchupos flakont, és szalvétával, papírzsebkendővel szedte össze amit lehetett.
Már csak két falu volt, és nem állította meg Jenőt.
Nagyinál pedig a nyakában függő Andikával mosdott meg a kútnál.

 - Anya, úgy vártalak!

Aranka nyelt kettőt, felsimogatta a kisasszonyt a hátára, és majmoztak egyet. Görnyedt léptekkel himbálózva tettek egy kört a kerekeskút körül. Andika hol visítva nevetett, hol csak beszélt, mondta a magáét.
Anya és lánya feloldódtak végre a hosszú hiánytól úgy feltolult szerelemben.
Aranka most jött rá, hogy van olyan érintés, amelyik jól esik. Amelyik akár meg is fojthatja, húzhatja a haját, a fülét, és hangosan visonghat.
Hátrarohant a kert végébe. Kinyitotta a kiskaput, és a nyakig érő gazban elgázolt a patakig.
Ott a hátára hengeredett, és morzsolgatta, csiklandozta a kicsit majd megállt az orrával érintve csemetéje nóziját.
Egészen farkasszemet néztek.

 - Andikám! Neked kistestvéred lesz.

A kislány nem fogta fel, mi is az, hogy kistestvér. Anya játszott vele! Birkóztak, és egészen az övé volt. Ott kinn a szúrós füvön. És még a hangyákat is leszedhette róla, és nem látta senki, és megfürödtek meztelenül a patakban....
Mire Jenő rájuk bukkant, a két nő aludt Aranka kiterített szoknyáján, és blúzán.
Nem zavarta meg őket. Leült, és nézte  birtokát, mint valami juhász a nyáját. 

Estére elromlott a tévé. Jenő már ivott egy stampedlit a nagyival az unoka örömére, s bár kínálta volna szomszéd is, ő ingatta a fejét.

 - Nem! Megígértem!

Szóval nem tudta elvinni a tévét a szerelőhöz. Helyette elővette a legvastagabb meséskönyvet, és beült a lámpa alá mesélni.
Olyan mulatságos volt, mert a lelógó légypapír majdnem a fejéig ért, és félelmetes egyszarvúnak látszott, ha valaki félig leeresztett szemhéjakkal figyelte.
Ezt még Aranka tanította tavaly nyáron a kicsinek. Azt hitte, hogy hamarabb elalszik, ha azokon a sűrűn nőtt hosszú szempillákon keresztül nézi a világot.
Nappal szivárványossá tette a képet, este pedig még a falon függő babát is mozgónak láttatta.
Suttogva tárgyalták meg a mókát, és kuncogott a két lány. Jenő pedig udvariasan  nem vette észre, hogy kimaradt valamiből.
Nagyanyó még hozott meggyespitét, meg frissen fejt tejet a szomszédból. Csendben körbekínálta a tányért, majd ellenőrizve a szilvapálinkás üveg szintjét elpakolta.
Aranka elkapta a tekintetét. Nem akart újabb cinkosságot a férjura ellen. Ajkával simogatva a Andika homlokát feltűnt neki, hogy a kicsi már alszik.
Nem szólt. Hallgatta a jól ismert meséket a rest macskáról, a kígyókirály gyűrűjéről, meg a virágfejű emberről.
Jenő az ötödik mesénél elvette és bevitte az alvó lányát a szobába, majd Arankát húzta a saját ölébe, és fél arcával behúzódva hitvese apró mellei közé tovább olvasta a meséket.
Aranka pedig ellazult.
Már az sem zavarta, hogy őt is beviszi a szobába. Hogy az ingaóra csendesen éjfélt kongat, és egy kéz csak simogat, csak kér, és mégis összerándul, és odasúgja:

 - Ne! Itt nem tudok lezuhanyozni... - Oldalára fordul, összegömbölyödik, és hogy ne legyen olyan kegyetlen, átnyúl, és megfogja a párja kezét. - ... ugye nem haragszol!




 Vasárnap este indulnak haza. A lányok hátul, és egy földi az anyósülésen. Bélát hozzák magukkal, aki Pestről megy tovább Bécsbe, meg Hamburgba valami mesterkurzusra.
A kocsiban mélységes csend. Az öreg Lada ugyan elég zajjal halad, de senkinek nincs kedve beszélgetni.
Béla egy kottát szorongat a kezében. Időnként belenéz, az ujjai leverik a ritmust a térdén. Szájával tátog, és akkor vesz levegőt, amikor az ének is engedné.
Jenő még a rádiót sem kapcsolja be miatta.
Amolyan szent tehénnek érzi azt a dagadt srácot.
Aranka pedig úgy tesz, mintha az ölében az alvó gyerekkel volna teljesen elfoglalva.
A sötétben köröző fényfolt jelzi, ellenőrzést kapnak.
Jenő automatikusan nyúl a kesztyűtartó felé, de közben eszébe jut, hogy a papírjai hátul vannak a kis táskában. A kis táska pedig a csomagtartó legmélyén a hangszer, és a sütemények, meg ki tudja még mi-minden alatt.
Csak krokodil nincs a csomagtartóban.
Szerencséjük van. A rendőr stoppolt, hogy vigyék el, ha útba esik Mezőkövesdre.

 - Nem nagy kerülő. - és a nyugalom többet ér.... Gondolja tovább Jenő.

A posztnak be nem áll a szája. Andika is felébred a harsány egyenruhásra, aki a saját viccein mulat nagyokat.
Aranka végül nem bírja tovább, és rászól, hogy disztingváljon legalább a gyerek miatt.
A megszégyenített férfi előhúz egy lapos üveget a zsebéből, és felbontja.

- Kérnek? Kávé van benne. Még nem ittam bele.

Aranka megszánja, és kortyol egyet a méregerős löttyből.

 - Köszönöm!

Jenő nem kér. Béla sem.
Megváltás a bogácsi elágazás. Onnét már begyalogol... és nagyon köszöni!
Jenő beletapos a gázpedálba, és jön a monoton görcs, amivel olyan sokáig lehet haladni. Balról a lámpák, jobbról a visszaverő felületek a műanyag oszlopokon, meg a táblákon.
Hajnali három, mire felhurcolkodnak.
Jenő lerántva magáról a ruhát megint a fürdőkádban aludna el, de most Aranka nem hagyja. Bélának is megágyaz a gyerekszobában, a kicsit pedig kiságyastól becipelteti a fiúkkal a hálószobába.
Reggel pedig kelni kell. Még van két hét az iskolából.
Aztán ismét összerándul a gyomra.
Kicsire húzódva alszik el az ágyban, s álmában fordul Andika felé.

Jenő hatkor ébred, kitámolyog a fürdőbe, és nem fogja fel, miért van az ajtó zárva. Béla megelőzte.
Aranka is gyűrött. Simogatja a kicsit, aki most szokatlanul meleg. Az arca is  piros. A karján egy jókora csípésnyom elvakarva.
Kimegy  konyhába a lázmérőért, s majd fellöki hites urát, aki éppen a mosogatóban ereszt hideg vizet a fejére. Aranka fejébe azonnal felszökik a  vér, mert még kezet mosni sem enged senkinek ott, ahol az edények várhatják a megtisztulást. Aztán mégse szól. Kikerüli, és a gyógyszeresből előkeresi a hőmérőt.
Béla jóval hét után kerül elő. Enni sem kér, csak sürgeti Jenőt, hogy lekési a vonatot.
Jenőnek tátva marad a szája a pofátlanságon, és a kezébe nyomja a kézi-beszélőt a művész úrnak.
 - Itt a telefon, hívjál taxit!
Béla pedig intézkedik. Jenő segítsen levinni a csomagjait, és reggelire ő nem szokott kakaót inni, mert lepedékes marad tőle a nyelve.
A házaspár pedig összenéz, és Aranka ennyit mond:

 - Béla, majd a repülőn kiszolgálnak. Itt szívességből alhattál, és nem kell
megköszönni a fuvart sem. Egy megjegyzésem azért van. Ezentúl csak a tévében akarlak látni! - majd odasúgta a borotválkozó párjának - Mert ott időben teljesen le tudom venni a hangot.





CSIZIK

Csizik már elmúlt négy éves.
Kellő komolysággal tudta elfújni a gyertyákat, és az óvodában is verset szavalt a nagy ünnepélyen.
Komolyan állt a dobogón a leterített asztal előtt. Mint a nagyok, hátra fordult, kortyolt egyet a pohárból, amit neki készítettek, és rákezdte.

István király országában
Huszadikán nagy ünnep van
Ezer éves birodalom
Új kenyere az asztalon.

Csizik most megállt, körbenézett, mert nem látta közben anyát. Az óvónéni segíteni akart, és súgott, amitől anya nem került elő, de a többi gyerek is tudta kívülről a verset. Mondták ők is.
Csizik belenyúlt a zsebébe, kivette a papírzsebkendőjét, és kifújta az orrát.
- Nem felejtettem el a verset. - mondta, és újra kezdte az egészet.
Anya közben visszatért a wc-ről, és a megizzadt homlokát törölgette a nedves papírtörölközővel.
- Anya hol voltál?
Az ünneplő tömeg megkereste a fiatal lányt, aki inkább nővérének tűnt, mint szülőnek.
- Majd elmondom hazafelé, Kicsim. Kész vagy?
Derültség fogadta a bejelentést. Csizik toppantott egyet a lábával.
- De én neked akartam elmondani.
Harmadszorra már sikerült az elejétől a végéig hibátlanul a produkció. Csizik hátraszaladt, és kijelentette.
- Én végeztem. Anya, mehetünk!
Eztán anya és lánya távoztak.
Az ünnepély többi versmondója úgyis unalmas volt.
Ugye?


Feri úgy kelt fel az asztal mellől, hogy kiírta.
Lefektette a fényképet az asztalon, majd egy gyors pillantást vetett az alvó Csizikre, és kikapcsolta a tv-t.
A videón közben lejárt a szalag, visszatekercselésbe kezdett.
Feri fölemelte Csiziket plédestől, mackóstól, és átvitte a gyerekszobába.
Hosszú hétvége volt. Bella az új barátjával nyaralni ment, és Csiziket a nagyanyjához kellett volna visszavinni, de inkább szabadságot vett ki.
Bella először nem akarta, mintha az érdekeit sértené, hogy a láthatás nem a bíróság megszabta keretek között zajlik, de Feri nem erősködött, csak nézett. Csak a nyakában ülő kisasszony is nézett, és nem is csak nézett, hanem kijelentette:
- Most itt maradok apánál.Te mész Balatonra, én meg apához.
Feri persze egy darabig nem nagyon mert megszólalni. Furcsa, amikor egy férfi hangja megbicsaklik, Bella meg inkább bólintott. Ketten voltak egy ellen.
Illetve Csizik a csillárt kezdte matatni:
- Apa állj közelebb! Anya, te meg kapcsod fel a villanyt!
De villanykapcsolás helyett inkább kikísérték anyát, mert Béla kinn ült a kocsiban, és ment volna már.
Csizik persze talált útközben egy kiscicát, és azt be kellett hozni. A délután már eltelt a kis doromboló megetetésével. Meg még találtak egy "nagyikosarat" , amiben elfért a macsi, és kispárnát is, meg egy régi trikót, amivel be lehetett takarni.
Feri behúzva maga után a gyerekszoba ajtaját vissza akart térni a programíráshoz, de a notebookon most a macsek ült.
- Ide figyelj Macs!
Csizik szobájában koppant valami.
Feri visszatért, megtalálta a cumisüveget, amiből tejet adtak délután a vendégnek, és megsimogatta a gyereket. - Csizik! Csizik. Egy hétig most a tiéd vagyok.
Aztán már nem ült vissza dolgozni.
Megnézte a rögzített Forma 1-es közvetítést hang nélkül, azaz csak addig, ameddig elnyomta az álom.


Csiziket reggel az ágyában találta Feri.
A csepp lány bemászott az ölébe, és még a fejét is bhúzta a paplan alá. Feri meg sem mert mozdulni sokáig.
A kicsi még tv-t nézhetett, mert hang nélkül ment a műsor.
Egy gerendagyakorlatot lassítottak le, mikor felfogta, mit is lát.Feri elmerült a tökéletes női test látványában.
A hosszan kitartott állásokban s nőiesen dombor felületek mindig vonzották a sporttól oly távoli férfiút.
Az első gondolata persze mindig az volt, milyen lehet az ágyban egy ennyire energikus test?
Vajon meddig bírná?
De, hiszen nő. Amikor nem a világnak kell bemutatni, hogy ő a legügyesebb, a világ leg-leg-leg... akkor egy simogatás, egy csók, egy ölelés nem lehet más.
A kamera egészen bekandikált a combjai közé a lánynak.Feri elmosolyodott, hogy biztosan férfi csinálja a felvételt, aztán váltott a kamerát a tv, de a sarokban jól látszott a kukkoló is.Feri asztalán is egy ugró lány volt az üveglap alatt.Egy balettelőadás plakátjából egy részlet.
Csizik közben kidugta a fejét.
- Apa! Ma együtt fogunk fürdeni.
Feri megdörzsölte a szemeit, és megpróbált időt nyerni a gondolatainak.
- Szombaton anyával szoktam. Vasárnap anya Béla bácsival szokott, de én vele nem szoktam.
- Jó.
Feri kinyögte a legrövidebb szót, és furán érezte magát. A kisasszony repült a fürdőszobába, és kiabált, hogy nem éri el a csapot.
- Megyek, de először megreggelizünk!
Amíg a tükörtojás kisült, megtelt a kád forró, gőzölgő vízzel, s a reggeli alatt volt ideje kihűlni.
Feri becsobbant a kádba, Csizik pedig fejjel előre koppant a térdein.
- Nyugi, csak lassan. A kád széle csúszik!
Csizik éppen csak nedves arccal visszakozott. Az orrát megütötte, de Feri térde nem sértették fel. Aztán jött a pancsi, a megmosom a hátadat, és most te az enyémet, és hol a szappan, de Feri szemfüles volt.
A zuhany után fürdőgatyában szárítkoztak meg az erkélyen. Csizik kihozta a legnagyobb pokrócot, meg a meséskönyvet is.
Feri pedig mesét olvasott. A naptól szinte világítottak a könyvlapok, és Csizik mindent megkérdezett, de minél nehezebb volt a feladat, Feri annál jobban élvezte. Mire a végére került a harmonikába hajtogatott mesekönyvnek, eszébe jutott, hogy olyan régen olvasott már verset.
Kikereste az Arany János összesben a Toldit, és úgy kezdte mondani, mintha mindig is ezt olvasta
volna.
A kicsi beült az ölébe. A kérdése megszűntek, a lélegzete is észrevétlenné vált. Apja, és lánya egyetlen test, közös szívverés, és Arany hanggá vált.
Egyvégtében, pihenő vagy egyéb mellékmozdulat nélkül jutottak el a végéig.
- Apa, ezt holnap is meséld el!
Feri pedig csak nézett, és érzett. Futó gondolatként megjelent a reggeli tornászlány, és tova is tűnt.
Ilyen harmónia nincs. Nem létezik, csak apja, és lánya között.


Ez a nyugalmi állapot egészen harangszóig tartott.
Feri betekintett a bugyellárisába, és bevásárlókörutat rendelt el.
- Csizik! Mit ebédeljünk?
- Menjünk a Mekibe!
Tulajdonképpen nem rossz megoldás. Útba esik a piac felé. és marad ideje egy kicsit gyakorolni estére.
- Délután gitározol nekem?
Feri hökkenten állt meg a pakolászás közben, mitől hallatszanak ki ennyire a gondolatai.
- Játszom, és este, ha jó kislány leszel, velem jöhetsz a kocsmába is.
Ebben a melegben kinn a kerthelyiségben játszottak este tízig. Ha Csizik elálmosodik addig, esetleg Marikánál a lakókocsiban le is tudja fektetni. Egyébként meg ma is lesz ott egy pasas, aki névnek számít de Feri még nem ismeri.
Beült pár percre már a múlt hét végén, és dobott a hangulaton, de Ferit olyan nagyon nem érdekelte.
Jó volt, hogy kitalált pár izgalmas témát, és nem volt tanulási, gyakorlási idő, mégsem hibázott.
Csiziknek szeretett volna beszélni róla, csak mit mondjon neki. Hogy a bácsi, aki ott lesz, lehet, hogy elviszi az énekes nénit? Inkább a nyakába emelte, és lesétáltak enni, meg vásárolni.
A piros lámpánál egy férfi nézte meg Csiziket, és incselkedett vele. Feri szinte féltékeny lett, és beleképzelte magát, mi lesz majd, amikor már 16 éves lesz a lánya.
A férfi aztán köszönt, hogy - Sziasztok! - és tovább ment egy gitártokkal a kezében.
Ez az a pasas. És még fel sem ismerte.
Közömbös.

Este a kisasszony végig ott ült mellette. A pasas pedig nem is volt túl idős, és tényleg jól játszott.
Csizik megjegyezte, hogy: A bácsi is úgy gitározik, mint te, csak te jobban.
Feri a kezét nyújtotta, és annyit mondott, hogy jó voltál, de beszélgetés nem lett belőle.
A pasast hívták a mobilján, és Feri is haza akart menni hamar. Csiziken is látszott már, hogy lassul. Ennek ellenére be nem állt a szája hazáig a kocsiban.
Az esti fogmosás pedig majdnem elmaradt, de ameddig a macska lefetyelte a tejet a konyhában, ki kellett használni valamivel az időt.
- Apa, ma este álmos vagy, és reggel már meséltél. Most csak aludjunk! Jó?
Feri szinte büszke volt, hogy a lánya odabújik hozzá elalváshoz. Olyan jó volt csak nézni. Hallgani a légzését.
Feriben ismét körbejárt az a reggeli feldobottság, és megszólalt.
- Azt hiszem, hogy boldog vagyok.- aztán a többit már csak gondolta.
Lehet, hogy a boldogság nem több annál, mint hogy nem akarunk semmin változtatni?
Lehet, hogy állandóvá tennénk érte a pillanatot?
Nem lehet. Egy pillanat nem tarthat soká.
A boldogság sem lehet több egy rövid, vagy hosszú pillanatnál. Inkább csak most valamiért megérdemeltem.

Az alvó kislányt még átvitte a szobába, és a macskát is berakta a 'nagyikosárba' Befejezte a szövegét a két hete elkezdett dalnak, és elégedetten - micsoda nagy szó! - csusszant be az ágyba.

:-)

Bement.

Most mit csináljak?

Eredetileg csak levegőnek indult. Egy buboréknak, ami csavarta a gyomromat, és most le kellene szállnom.

De hát annyi ember van a buszon.

Majd a végállomásig még van idő. Ott biztos kevesebben lesznek.

Jesszusom! Egy egész iskola áll a következő megállóban. Meg még piros lámpa. A végállomáson meg mindenkinek le kell szállni,és onnét még 10 km hazáig.

De a kölykök úgy fognak röhögni rajtam, hogy biztosan elsüllyedek.....

Hátha moziba mennek. Meg a végállomástól nem messze a parkban le lehetne venni, és ... de hát azt a parkot már feltúrták, és ... és ott a gödörben.....

 - Mondja! Maga ilyen büdös? - áll meg fölöttem egy részeg. - vagy kintről jön? Be.. behúznám az ablakot.

Részegnek fogom magam tettetni. Azoknál ez természetes...

 - De mégis magából jön. Összeszarta magát?

Felpattantam a helyemről, és a megállóban a busz ajtaját feltépve

ugrottam a friss levegőre... Hhhhhhhh.....

 - Ébresztőőőőő! Kisfiam! Gyerünk. Egy munkahely már nem az iskola! Gyerünk gyerünk! Igyekezz már. És bezárom az ablakot, mert tisztítják a csatornát a ház előtt. 

 *

ERŐ

A cirkuszi porondon csalódott  nevetés. Az erőművész harmadszor ugrik neki egy súlynak.

Nem megy.

Liheg, nem ereszti el, kűzd az akaratával. Küzd a súlyért. Küzd önmagáért, az életért.

Pedig naponta kétszer csinálja végig a mutatványt, és 40 éve minden nap kétszer, és bár a kor neki is átrajzolta már a vonásait, megkímélte a fodrászhoz járástól, eddig még csak a trikót kellett vastagabbra cserélni, hogy a verejtékcseppek mind felszívódjanak. Hiába, a cirkusz a látványról szól, nem a szenvedésről. Még egy balett.

Ez a harmadik, a végső erőfeszítés, a megállíthatatlan utolsó lesz. Érzi a véget.

De most még fel kell emelni! Most még nem léphet le a színpadról, így nem lehet visszavonulni.

Az irdatlan súly pár centire megemelkedett. Fejében a vér, lába a padló hoz préselve, hasfalán a sérvkötő egy lyuknyit átszakadt, újabb arasszal feljebb került a súly. Szeme előtt sötétség, karja már a hasánál, a

milliószor begyakorolt mozdulat, hogy belendíteni ezt a prést, ezt a gyilkot, alábújni, és ott, ott alatta a lábait újra egymás mellé helyezni, miközben a közönség, az emberek őt nézik.

Ez nekik szól, mert ő még mindig erős, még mindig a világot képes a feje fölé emelni...

Aztán csend. A porondra felugró két fiú kíséri ki a szédelgő Mestert.

A súlyt négyen vonszolják el egy talicskán.

Közülük az egyik srác közben megjegyzi, miközben a vörös szeplős társára néz:

 - Te nyertél. Ennek még 50kg sem kottyant meg. Legközelebb 60, vagy mehet a 75?

 Szú a mestergerendában

Már este felfigyeltem bizonyos jelekre. Apró recsegésre, és a frissen lakkozott felületű asztallapon fűrészport találtam. Megnéztem minden nyílászárót, a padláskijárót, és ingattam a fejem, hogy itt a tetőtérben nem kellene még pornak képződnie. Az aljzatbetont is locsoltam, és utána hoztam fel a lakkozni valókat. Biztosan valaki megnézte a munkámat.

Másnap a por ismét a lakkozás közepén, és mintha szándékosan a bosszantásomra csinálná valaki. Immár félrefújhatatlanul beleragadva a lakkrétegbe, csak újabb csiszolás tüntethette el onnét.

Tapogatózó kérdések a nejem őnagyságánál, vajon nem látta-e a padlásfeljáró kulcsát, de ő kijelentette, hogy így terhesen nem kíván felmászni, és majd ha meglesz a korlát, akkor egy hatalmas szeretkezéssel fogja felavatni a szobát.

Akkor valami manó járhatott fenn, vagy .... - de a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, és felcaplattam ismét a "toronyszobába". Simogattam a lakkozott felületet, még azt is fontolgattam, hogy ott egye meg a fene, mert ezen az öreg asztalon mindig lesz terítő, amikor újabb adag por hullott a kezemre.

Ennek a fele sem tréfa, akkor valami építési turpisság van a dologban, és ennek a lakkozásnak már úgyis mindegy, felléptem az asztallapra. Megvizitáltam a plafont.

Igen komoly arcot vághattam, mert ott is csak a fehérre meszelt fal, és a lakkozott gerenda volt az orrom előtt.

- Majd holnap, amikor nem villanyfénynél... -szólaltam meg úgy félhangosan, de a szavamba percegett a gerenda.

- No! Ha a gerenda énekel, akkor a ház nehezen viseli a kalapját, és az ácsok munkáját túlterhelték a burkolók. Vissza kell hozni a Jancsi bácsit, mert ha idefenn gyártunk kistestvért a jövő héten érkezőnek, akkor nem a tetővel akarunk takarózni.

Visszatértem a jól végzett kutatómunka örömével a családi kriptánkba, ahogy az alagsori ideiglenes hálószobánkat neveztük.

Asszonyi pajtásom teli szájjal nevetve olvas valamit, még jó, hogy nem förmedtem rá, hogy nem illik a kisebbet kigúnyolni. A nadrágom ugyanis a két szár találkozásánál derékszíjig felfutó sliccel bővült.

- Mit olvasol?

- Romhányit! Figyelj csak! Felolvasom a szú végrendeletét.....

- Áhá! A szú! Köszönöm, nyomtam hatalmas czuppanósat az orrára! A szú, a szú!!! - táncoltam körbe-körbe.

- Tudod, hogy most semmit sem ihatok. - mondta felcsillanó szemmel, de nem nagyon akartam magyarázkodni.

- Menjünk alunni!

Pizsamára váltottam a szétszaggatott nadrágomat, és repültem a párnák közé a kétes örömömmel, hogy nem vette észre. Végre nem akadt meg a szeme valamin.

- Jó éjszakát!

- Szia! És holnap dobd ki azt a szakadt nadrágot, mert nem a varrás feslett fel, hanem mellette szakadt szét.

Püff! Ennyit a megfigyelőképességéről.

- Majd holnap ragtapasszal összerögzítem. Jó az még lakkozni.

- Arra igen, de van másik is, amelyiktől már szívesen megszabadulnék. Ha azt a csíkos zakónadrágot fognád be, amit a nénikédtől hoztál Berlinből, annak jobban örülnék.

De tényleg jó éjt.

Ezt szeretem benne. Semmi sallang, cifrázás, és a világ legtermészetesebb dolga az,

hogy ami neki nem tetszik, azt azonnal munkába kell fogni.

Éjszaka egy százemeletes bérházban jártam Berlinben, és ott hokedliken ülő szakácsnőket kértem meg, hogy írják meg a végrendeletemet, mert a feleségem harkály képében kopogtat a nadrágomon, és meztelenül ugráltam a ruhaszárító kötél alatt, mert egy csíkos nadrág száradt rajta, de olyan magasan, hogy a szél minduntalan kirántotta a kezemből, s mire sikerült lerántani, addigra a csipeszekből csakúgy ömlött a szemembe a sok fűrészpor.

Reggel arra ébredtem, hogy Zsuzsi betakar, és elcsámpázik a fürdő felé.

Irány a munka.

Szerencsére nem voltak nehéz ügyfeleim, viszonylag egyszerűen haladtam mindennel, és a szú járt az agyamban, belül percegett, egyre csak tágítva a lyukat, mert ha valami elkezdődik, akkor annak soha sincs vége.

A szervezetben is egyetlen vírus hoz a legtöbbször halált, és mindig....

Azaz a fokozások elérték céljukat, már láttam is lelki szemeim előtt, amint antennaszerelés közben megroppan alattam a ház gerince, és aláhullok mindenféle kukacok közé.

A farontó bogarak pedig most már csontjaimon folytatják művüket, és azonnal felhívtam Feri bácsit, hogy a középső mestergerendával baj van.

A szaki egy darabig hümmögött, és mondta, hogy letöri a Béla derekát, mert azt az a degenerált részeges rögzítette. Ez már 25 évesen akkora alkoholista, annyi tiszta szeszt képes meginni, mint a brigád együttvéve, de mondjam el, hogy mi a probléma.

- A szú.

Hallgatás. Visszakérdez, és álmélkodik. De mi bajt csinálhat az a kis állat? Kell neki 50 év, ameddig szétrágja, és addigra már műanyagból fogunk építkezni. Nyugodjak meg, semmi baj, majd néz valami csodaszert, amivel lekezelik- jó pénzért mindent - és akkor előbúvik az a förtelmes jószág, és akár láncra verve sétálhatok vele a Váci utcán fényes nappal szájkosár nélkül is.

Oldottan megjegyeztem, hogy még éjjel sem hordok szájkosarat, de az a rovar engem zavar.

Másnap megjelentek, és hoztak egy vödör undorító szagú folyadékot, amitől estére a párom szüléshez készülődött.

Visszatérve a kórházból, mint valami narkós rohantam a kábítószeremért.

Egyetlen fehér kis hernyó árválkodott a lakkozott asztal fedelén.

Meddig állhattam azzal a döglött hernyóval szemben?

Távolról beszűrődött egy ismerős zaj. Talán hárító mozdulatra telt belőlem, vagy lépésekre?

Legurultam a lépcsőn a telefonhoz.

Lépésre biztosan nem emlékszem, csak a kagylóra, és megismertem a rekedtes hangot.

Jancsi bácsi hívott, hogy körbejárta a házat, és valami nem tetszik neki a tetőn.

Mondtam, volna hogy visszahívtam a munkásait, de azt mondták, hogy kórházban van, és Feri bácsi valami Bélát szidott, pedig tudtommal egyedül volt a félbolond Sanyikával.

Ez még kijöhetett a számon. Az öreg kicsit süket, de addig elhallgat mindig, amíg más beszél. Szóval akármi is történhetett.

Még mást is akartam, még nyílt a szám, hang nélkül, vért láttam a kezemen, a telefonon.

Jancsi bácsi persze újra beszélt, mondta a magáét, énvelem meg forgott a világ, és még volt annyi lélekjelenlétem, hogy elengedve a kézibeszélőt kitámolyogtam a bejárati ajtóhoz, de a többire nem emlékeztem.

A nővérem szerint két hónapig voltam kómában. Az asszony, és a gyerek temetésével nem vártak meg.

Állítólag én teljesen meggyógyulok.

De minek?