Sokan vagyunk?

Bogár Laci szövegében most is ott van a lényeg. A hosszan működő uradalmak nem duzzadtak hirtelen.
Európa lakossága most is megállt, visszafordult egy csúcs után, és beállni látszik az optimumra. Az idevezényelt színesbőrűek burjánzása lenne a rákos folyamatnak megfelelő hasonlat. Ráadásul a fecskendőt egy másik kontinensről nyomják belénk.
A rák bacilusa pedig maga a gazdasági növekedés.
Már így is műanyagokat eszünk, mert nem tudja mindenki magának kivenni a természetből a kaját. Az arabok Svédországban, Finnországban az ennivalóra panaszkodnak leghamarabb. Hogy a kutyájuknak adnák azt, amit velük etetnek meg.
Nem gyanús a dolog?
Miért kell nekünk 100km/h fölött száguldozni és évente több rend ruhát, számítógépet, egyebet cserélgetni?
Egy holdnyi terület egy családot bőven ellát élelmiszerrel, és a téli fűtésre való is kijön a környék növényzetéből. Ez a népsűrűség még nem gond az öreg kontinensünknek.
A több ezer kilométer közötti állandó hírkapcsolat pedig elviszi a figyelmet a saját környezetről.
Attila a független Erdélyben is csak 20 év szenvedést és még nagyobb nyomort látna. Nekem meg úgy tűnik, hogy mások lennének az arányok a kisebb területen. A javak elosztásában több szelet juthatna, és az elején egy lelkesedés  egymás mellé rendezne szemben állókat.
Ha nem mobiltelefonokra gyűjtögetnénk, hanem újra vályogtéglákat szárongatnánk a napon, és követ gyűjtenénk, és istállót emelnénk belőle, hogy legyen megint tehenünk, lovunk. Ha az állataink nem csupán élelmiszert jelentenének, hanem állandó odafigyelésre kényszerítenének, mert érték is, tehát érezze jól magát és segítség is, ha cipelni kell valamit.
Csak látom, miképpen satnyul a vidék, mert a hírekre figyel és nem a környezetre. A gazdák pedig valóban pénzt termelnek olaj befektetéssel, és egyfajta rulettasztal lett a mezők-erdők-gyümölcsösök zöldje.
Ha meg erről beszélek valakivel, az bólint, igazat ad, és már a következő befizetni valón jár az agya.