A hangfelvétel megöli a zené(sz)t

Pár éve összeültette Vámos Miklós a tévéműsorában Presszer Picit Kocsis Zolival.
A két zárkózottnak tűnő 'gyerek' beszélgetett az életről... is.
Megtanultam belőle egy kifejezést. Mit jelent az agogika. Már amit megjegyeztem belőle, az a ritmushullámzás, a hangok tologatása az ütemen belül. Ettől válik élővé a zene, és nem marad a metronóm fogságában.
Az írásom címe pedig még régebbi emlékből ragadt a fejemben.
A '70-es években nyugati hanglemezeken tűnt fel egy kazettát ábrázoló piros matrica ilyesfajta szöveggel.
Nekem akkor otromba sértés is volt - a magnómániámnak - , meg tétova felismerés - a hangminőségről -, hogy a drágább mennyire jobb.
Pedig az üzenet sokkal később érett be. Apám látogatásakor szembesültem vele, hogy kikopott a mulatókból a harmonikája. Egyre kevesebb munkája volt, és egyre bizonytalanabb az élete. Ő ugyan a diszkók gépzenéjét okolta, de én már a generációváltást éreztem ki. Apám az alkalmazkodóképessége határán volt. Az összeomlásig sem figyelhettem. Kevés együtt töltött időnkben sok-sok mást kellett megbeszélnünk.
Tegnap éjjel megnéztem az X-faktor karácsonyi koncertfilmjét. Vártam a koncerthangulatot, és élvezni akartam az örömzenét. A felszabadult éneklést.
Nem kaptam meg.
A tömérdek hamis hang zavart. Mégis vártam, és készültem Király L. Norbi produkciójára.
Már a verseny során a 'karómba' akartam dőlni, mert kiesett, és azért is, mert nem Veca vívta meg a párbaját Nikolásszal.
Tudom, hogy ez az én ízlésem, és nem mindig menetelek együtt másokkal.
Most mégsem tetszett Norbi produkciója. Nevettem, és örültem neki, sőt mivel tőle ismeretlen számot is énekelt, ezt is a javára írtam. Aztán bevillant, hogy valószínűleg a párbaj dala lett volna, de ez nem von le az értékéből.
Már fogalmazódott bennem, mi zavar, és Veronika csillogó hangja és pontos előadása árulta el igazán, hogy miért hal meg a zene.
Nem volt zenekar.
Ez a megfeszített figyelmet igénylő alkalmazkodás, amivel a műsorból kispórolhatták a zenészeket, agyonvágta az énekesek produkcióját.
Veca dalában a hegedűkíséret szétfűrészelte az agogikát.
Veca pedig fegyelmezetten, pontosan követte a (midi)metronómot, és a Csík zenekar áthangszerelte Quimbyszám a haldokló zene filmre vett géphangú segélykiáltása maradt az éjszakámnak.
Pedig valaki megpróbálta fogai közt tartva a szerelmet a túlsó partra vinni.

Előkarácsony

 Laci szomszéd Melindával és Sancival elindul Komjátiba. *
A kis család az utazást már tegnapra tervezte, de csúsztak egy kicsit. Legalább jó idő van. Biztonságosabb lesz vezetni a 250km-t.
Ildivel összekészítettük az ajándékokat. Béla egy plüssállatot, Ildi a gigalegót (nagy méretű kocka) meg a teacsomagot, én meg a Lidl emblémás lufit. Tegnap óta ott álltak várva a találkozást. Még át is öltöztem.
Ma már nem. Csak melegítőben trappoltam le a lépcsőn.
Ildi valahol benn a szobában, Laci a kisfiúval az ölében, Melinda az ajtajukban állt. Béla pedig a közös előszobában a középpontban a kerekesszékben ült... és sírt.
Ez is karácsony.

*Laci szomszédom párja Melinda. Melinda nagymamám testvérének az unokája, azaz valahanyad unkatestvérem. Sanci pedig tavaly született gyermekük.

Visszaszámlálás karácsonyig

Holnap után anyu névnapja. Most csak telefonon tudom felköszönteni. Szilveszterkor megyünk csak Miskolcra.
Másfajta rend ez, mint akár 10 éve is.
Ma reggel apámmal álmodtam. Illetve azzal, hogy meghalt, és egy hotelszobában hagyta a holmiját az első emeleten Németországban. A hotel liftkezelője tudott magyarul, és meglepődött, részvétét nyilvánította, stb.
De ezen hamar túlestem, inkább az volt a rossz, amikor haza akartam jönni, minden és mindenki akadályozott. Nem volt meg a vonatjegyem, a tangóharmonikáját el akarták lopni a vasútállomáson, pedig annak a tokján ültem.
A valóságos és filmekben látott élményekből álló turmix lett, és minél jobban szeretném leírni, annál zavarosabb a történet. Az 'ébrenfejem' már kiegészíti.
Ki is töröltem, csak a történetmagot hagytam meg ami biztosan benne volt.
 Amennyire csodálom azokat, akik le tuják írni az álmaikat, annyira nem is hiszem el.
Most egyébként is prózaibb dolgokkal foglaltam el magam.
A lenti lakásba kell lejuttatnom a DVD-ről lejátszott filmeket. Béla tévéje alá már nem fér a lejátszó, és hosszú kábelen meg nem lehet a képet odavezetni. Egyrészt ronda a sok tyúkbél, másrészt 1-2 m kábelnél hosszabb madzagon vacak a kép. Látni lehet a kontúrok elmosódottságát, és a jellemző torzításokat. Például egyszínű felületek sötétebbé válnak a kép jobb széle felé. (szemből nézve)
/Ez már nem akarom magyarázgatni, akit érdekel, magánlevélben szívesen./
A megoldás: rádiófrekvenciás továbbítás. Hozzákeverem az antennajelhez, mint adót.
Régi videomagnókból kaptam ki az RF modulátort, és kezdtem kísérletezni. Az elsőben nem indult a helyi oszci, a másik kettő megette az antennajelet. A végén egy Kathrein gyártmányú műholdas vevőből bányásztam ki ezt a fémdobozt, és azzal sikerült miden feladatot megoldatni.
Eddig még csak egy madárpók, ami lóg a tápegységemen, most jön a dobozolás.
Gondolkodtam a DVD-be beépítésen, de olyan pici a tápja, hogy túlterhelném, meg alacsonyabb, mint a doboz, és akkor a tetején kellene megfúrnom.
A mostani állapot szerint a beltéri egységet ürítettem ki. A hálózati transzformátor és az előlapi panel marad benne csak, meg a modulátor. Csak ezzel megint ott vagyok, hogy az én tévém alatt sincs hely. Valamit be kell áldoznom. vagy mégis lakatos munka, és számítógéptáp dobozba kerül.
Amíg ezt eldöntöm, jöhet a futás.

Újra dolgozik

Tegnap lemondtam a lustaságról. Nem végleg, de felfüggesztettem negyedórányira. A darálót kellett munkára fognom.
Még a nyáron történt vele baleset. Keményebb anyagot gyömöszöltem a tartályába, és eltört a kezemben a hajtókar.
Az én orosz húsdarálóm olyan ronda, mint kevés ipari termék a világon, de újonnan került a kezem közé, és van hozzá tartalék késem is, tehát ragaszkodom hozzá.
Mondjuk a formájához nem, de ez van neki. (Én sem vagyok épp Adonisz, mégis megfelelek Nufinak.)
Tehát hajtókar.
Az alumíniumöntvényt nem szabad hegeszteni. Nekem nincs hozzá eszközöm, máshoz meg ugye nem viszünk egy olyan alkatrészt, ami a TESCO-ban darálóval, garanciával dobozzal újonnan 2000Ft körül kapható. Igaz, még csak reklámfüzetben láttam, mert már rég elcsábultam volna, de ez megnyugtató, mert megment a fölösleges pénzkihajigálástól.
Ilonka nénitől - akitől e lakást vettem - maradt rám a fáskamrában egy 10-es daráló kés és az a lyukacsos előlap nélkül. A karja viszont ép öntöttvas jószág. Csak éppen kicsi rajta a lyuk.
Nosza, le kell reszelni a tengelyből, hogy beleférjen a karba.
Megnyugtatok mindenkit, nem ez történt. A karban talált lyukat bővítettem tovább kb. 1miliméterrel.
Még nem volt meg a belevaló szárnyas csavar, de a kis Polszki Fiatból megmaradt csavarok egyike remekül passzolt bele. A biztonság kedvéért menetmetsző és menetfúró járt mindkét alkatrészben, lám, ismét le tudom darálni a komposztnak valót.

Hogy én milyen ügyes vagyok!

 Már csak sárgát nem tudok fotózni, de azt is megtanulom.

:-)

Tegnap legördült rólam az úthenger.

Fájt minden tagom, a nap a szemembe szúrta sugarait, a feltámadt szélben vacogva hintáztam fel a talpaimra.

Ez lesz a szabadság. Örülnöm kéne.

Az úthenger komótosan haladt tovább a sarok felé, és nem volt erőm feltápászkodni. Pedig ott még elérhető volt a kapaszkodó. Fel is fértem volna a vezető mellé a fülkébe.

Nem ezzel voltam elfoglalva.

Az utca végén hajkürt hangú dudájával búcsút füttyentett, és a kerekei alatt recsegő-ropogó aszfalt csendesedni látszott.

Persze a csend nem látszik.

Engem félrerugdostak az útból, mert jöttek az autók. Nekik dolgozott az úthenger.

Belekapaszkodva az akáclevelekbe, a tövisekbe, feljutottam a lila virágokig.

Az illat bódított. Nem akarok nagy szavakat használni. Jól éreztem magam a bőrömben.

Felmásztam a csúcsára a növénynek.

Az útépítésen dolgozókhoz jött egy fiatal lány. Karján három éves forma kislány.

Ez a szurtos kis manó emelt le az akácról, és ugrándozva kiabált:

• Anya, katica, katica!
• Tedd vissza, kislányom!
• Nem!
• Tedd vissza, neki ott jó!
• Nem, nekem kell!
  A kislány pityeregni kezdett, és én elrepültem. Egyszer már volt szerencsém, hogy az úthenger alatt volt akkora üreg, amiben elfértem. Másodszor, amikor félrerúgtak a forgalom elől. Aztán... de hét pettyem van.

Macska

Futás után

Egészséges érzés. Sem a derekam, sem a nyakam, és más nyavalya sem árnyékolja jó közérzetem.

Hányszor, meg hányszor elmondtam, leírtam magamnak, hogy a jó közérzet eléréséhez egy izzadságig elvitt erőfeszítésre van szükség. Ónos esőben bringára pattanni nem túl jó ötlet volt, inkább lenyitottam a futópadot, és felfektettem a Németh László könyvet a pultjára.

A padunk zsírégető programja (P3) lassú meneteléssel kezd, és talán két percenként emel. Úgy 7km/h-ig tudok olvasni. Utána már összefolynak a betűk, akkor marad a futás. A 48 perces program felénél kilenc körül mutatott, azt megdobtam 10km/h-ra, és hagytam visszacsurogni. Hatnál újra olvasni tudok, és minden sebességcsökkentést meredekségnöveléssel korrigálok.

Közben természetesen Német László kórelőzménye, családi háttere, a hipertónia adatgyűjtő értelmezési kísérletein jár az agyam.

Leginkább a lelki megterhelésre fizikai érgörcs választ adó szervezet bontakozik ki előttem.

Az írás idején még kutat. Nincs visszatekintése. A kis laboratóriumáról, az agyába zárt kutató elméről elmélkedik.

A Leningrád ostroma alatt kutató szovjet orvosok munkájából kap szakirodalmat.

Ez már csak azért is érdekes, mert a minimumlaboratórium elmélete (ez már saját megfogalmazás a fejben elemző N.L.-ról) jól illik az állandó életveszélyben operáló, de mégis statisztikai adatbázis létrehozó orvosok sem lehettek más cipőben, mint ő maga.

Vagyis a betegeken mért és regisztrált értékek saját testükön is mérhetők lehettek.

Ugyan mi másért fordult volna a sok hulla fáradt doki a tömérdek hentesmunka között a matematika egyik ága felé?

Megdicsértek

... és jól esett.

Ma reggel beállt a derekam. Nem tudok lehajolni. Mondom ezt az után, hogy eddig minden ilyen jellegű nyögésem a pihentetéstől jobbulásba vezetett. Két nap alatt kiolvastam Berkesi Akik nyáron is fáznak c. könyvét. Ez annyit jelent, hogy addig nyugalomban volt a gerincem. Ennek ellenére jött a mai nyűg.
A franc se érti, hogyan működik a szervezet. Én semmiképpen.

Ezek után kaptam a levelet onnét,   ^
Igen, fentről. Az ítészek egyike csak úgy mellékesen jónak talált.
Úgy látszik, a művészetért meg kell szenvedni. Deák Bill Gyula is elveszhetett volna, ha ép testű marad?

Most csiszolgatom a fadarabokat a faesztergámra szerelt csiszolólapon, és élvezem. Amikor fárad a csuklóm, teszek egy kört a lakásban. Most épp az 555-ös időzítő integrált áramkör után kutatok. Ha megvan, lesz belőle valami elektromos móka. Pihen a szemem is. Tegnap az 500. oldal táján már nagyon homályosan láttam. Csak nem bírtam abbahagyni.

Miért Berkesi?
Miért ne!
Pedig ez is apámmal függ össze. A hatvanas évek nyelve, politikai kioktató hangneme, vagy nevelési célzatú oldalain átlendülve úgy érzem magam, mint a csimpánz, aki banánhoz jutott.
Jó, igen zavar az a rendőrmódszer, hogy mérnök urak és vegyészek vannak benne. Nekem nem arról arról az ismeretségi köröm, hogy valaki mérnök, vagy pedagógus. Még amikor arról szól, akkor is elburkolom.
Mintha kihallgatási jegyzőkönyvekből összeollózott jellemek jelennének meg időnként.
A monológok, párbeszédek deja vue élményszámba mennek. Lehet, hogy gyerekkoromban hallottam is efféle szövegelést.
De irigykedem is a nyolc óra (munka) letelte után még kocsmát-múzeumot-másik embert felfedező munkásra.
A valódi élményekre.
Ma a valódi élményeket megélő alakokat bámulhatjuk a tévében.
Szűkül a világ. Nem vagyunk többen, mégis sűrűsödünk a városokban.
Pedig ott van már nekünk is Komjáti.
Tétova lépéseink kifelé mutatnak a nyájból, és ha nem félnék a pulitól, sokkal nagyobb mezőn bégethetnénk Nufival.

kongás

Korán jött most a tél

fenn sötét fellegek

Szent Miklós pirosban

fázósan integet

Hozott már virgácsot,

kaptam csokoládét

én most elhúzódom,

s nézem a parádét.

Közeleg december 10.
Nagyanyám 68 éve talán számolta a napokat. Talán már tudta, hogy fiú lesz. Talán érezte az a szinte gyermeklány, mert egy anya tudja, hogy fia fog születni. Egy kis nyilas.
2006-ban láttam utoljára. Az utolsó találkozásunkon nem nagyon találtunk hangot egymáshoz. Illetve a beszélgetésbe beült harmadiknak a halál is.
Apu azt mondta, hogy ismeri, és nem is fél tőle, csak az odaúttól. Attól fél.
Korábban, a tüdőrákműtéte előtti vizsgálatokkor sokat telefonoztunk. Emlegette, ha kiderül a rák, akkor elmegy Hollandiába, és kér egy végső injekciót, mert ott szabad.
Most két egerem ment utána, és én is végigjárom a búcsú utáni el nem mondott szavak, mondatok kínjait. Aztán felmentéseket sorakoztatok magamnak, és könnyedén lépek tovább, azaz tovább beszélgetek a nemlétezővel. Irigykedem a tudására, és felsőbbrendűségem érzem abban, amiről én tudok többet. Könnyek szöknek a szemembe a zenei tehetségkutató műsorok fiataljain, és újraszámolom az éveimet. Én már megértem azt a kort, melyben idősebb vagyok, mint apám és anyám volt, amikor én születtem, és annál is, amikor újraláttam tizenévesen hosszú szünet után.
Milyen könnyű a folytatás, hogy vajon meddig kell várnom a következő találkozásra?
Pedig nem lesz újabb találkozás.
Nagymama, aki 13 éves koromig meghatározó egyéniség volt, 1897-ben született, és a nagy kortávolság miatt volt talán még anyunál is fontosabb a szellemem kialakulásában, szóval ő sem tért vissza hozzám később álmomban. A hangját hallottam többször, de az alakját inkább csak az ébren lehunyt szemem mögött megjelenő kép őrzi. Illetve, ha olyat csinálnék, amiről tudom, hogy nagymama haszontalannak nevezne érte, akkor van jelen.
Aput viszont látom álmomban. Ő nem beszél. Ő inkább van. Pedig nagyon kevés volt.
Anyuról meg nem tudok írni sem. Őbenne a létezés a fontos. Szinte minden cselekedete, mondata zavar valamiképpen, de a hiánya is.
Hát ez hallatszott ki ma belőlem.

Csak egy egér volt

Tegnap itt hagyott minket a Kisvándor.
Úgy tizenöt éve írtam egy novellát az egerét sirató magányos alkoholistáról. Ott használtam mostani címet bevezető mondatnak.
Ez a kis akarnok volt a főnök a terráriumban. Kiosztott mindenkit, de Szüribabát majdnem megölte, csak mert valamin összekaphattak.
Tegnap pedig félrehúzódva, lábait szétvetve láttam meg a fészektől a lehetőségeihez mérten a legmesszebb.
Kivettem.
Még élt. Lassan dobogott a szíve, és egészen hűvös volt.
A két tenyeremben tartva visszamelegedett, szívverése az alvó állapotnak megfelelőre gyorsult. Apró rángatózásokat éreztem. A lábaival csinálta.
Aztán felnyitotta a szemét, és el akart menekülni.
Visszatettem a többiekhez, de mindenkit elzavart magától.
Az udvarról felhoztam a 4 literes üveget, és Nufi is hazatért az apjától.
Újra a kezemben tartottam, amíg tusáját vívta, de megint összeszedve az erejét el akarta hagyni a kezem.
A hospice szoba lett a 4l-es üveg. Feltettem a radiátorra. Nufival figyeltük a szívverését, míg feladta.
A hátára fordulva szállt el a lelke.
Ma megrakom a zsebkohót dióhéjjal, és elégetem. Hadd lebegjen köröttünk.

Valami beindulni látszik

Ismét a műhelyemben töltöm a nap egyre hosszabb részét. Felvonszoltam a sörkollektort. Nagyon nehezen lépek túl a belső terén, pedig 1-2 nap elegendő volna. Más izgatja fantáziám.
Faékszer.
Pár éve a diófánkról levágott gallyakkal akartam valamit kezdeni, és megnyúztam őket. A háncs nélküli fehér karok hosszabb időt töltöttek a hűtő tetején 'szobadísz'ként, majd egyik Nufi-projekthez fagombokat is metéltem belőle.
Akkor több fényképet is csináltam a karikákról. Még csak webkameránk volt, de játszottam a síkokkal, hogy lehetne hatalmas rönknek bemutatni.
Sok siker nem lett belőle, viszont a metszetek, fákról készült képek azóta is szaporodnak a gyűjteményemben.
De mondok mást. A régi húsvágó deszkám Nufi ki akarta dobni. Hiába gyalultam le a tetejét, nem tetszett  neki. Kikerült a konyhából, de visszajött a műhelybe. Lesz még szerepe, csak ki kell várni.
A régi ablak cseréjekor megmaradtak a táblák. Nem nagyok, de a fájuk festékbe zárva ma is épek. Ők is a sufniban várják újjászületésüket.
Ősz végén Laci szomszéd megritkította az orgonát. Voltak közte férfikar vastagságú gallyak is. Ezt is elkezdtem metélni.
Nufinak feltűnt, és elcsiszolgattuk, milyen szép is a természet. Itt, ahol az elágazás van, meg ahol belül barna, kívül fehér a fa. Ha beolajozzuk, akkor még jobban kijönnek a minták.