A hangfelvétel megöli a zené(sz)t

Pár éve összeültette Vámos Miklós a tévéműsorában Presszer Picit Kocsis Zolival.
A két zárkózottnak tűnő 'gyerek' beszélgetett az életről... is.
Megtanultam belőle egy kifejezést. Mit jelent az agogika. Már amit megjegyeztem belőle, az a ritmushullámzás, a hangok tologatása az ütemen belül. Ettől válik élővé a zene, és nem marad a metronóm fogságában.
Az írásom címe pedig még régebbi emlékből ragadt a fejemben.
A '70-es években nyugati hanglemezeken tűnt fel egy kazettát ábrázoló piros matrica ilyesfajta szöveggel.
Nekem akkor otromba sértés is volt - a magnómániámnak - , meg tétova felismerés - a hangminőségről -, hogy a drágább mennyire jobb.
Pedig az üzenet sokkal később érett be. Apám látogatásakor szembesültem vele, hogy kikopott a mulatókból a harmonikája. Egyre kevesebb munkája volt, és egyre bizonytalanabb az élete. Ő ugyan a diszkók gépzenéjét okolta, de én már a generációváltást éreztem ki. Apám az alkalmazkodóképessége határán volt. Az összeomlásig sem figyelhettem. Kevés együtt töltött időnkben sok-sok mást kellett megbeszélnünk.
Tegnap éjjel megnéztem az X-faktor karácsonyi koncertfilmjét. Vártam a koncerthangulatot, és élvezni akartam az örömzenét. A felszabadult éneklést.
Nem kaptam meg.
A tömérdek hamis hang zavart. Mégis vártam, és készültem Király L. Norbi produkciójára.
Már a verseny során a 'karómba' akartam dőlni, mert kiesett, és azért is, mert nem Veca vívta meg a párbaját Nikolásszal.
Tudom, hogy ez az én ízlésem, és nem mindig menetelek együtt másokkal.
Most mégsem tetszett Norbi produkciója. Nevettem, és örültem neki, sőt mivel tőle ismeretlen számot is énekelt, ezt is a javára írtam. Aztán bevillant, hogy valószínűleg a párbaj dala lett volna, de ez nem von le az értékéből.
Már fogalmazódott bennem, mi zavar, és Veronika csillogó hangja és pontos előadása árulta el igazán, hogy miért hal meg a zene.
Nem volt zenekar.
Ez a megfeszített figyelmet igénylő alkalmazkodás, amivel a műsorból kispórolhatták a zenészeket, agyonvágta az énekesek produkcióját.
Veca dalában a hegedűkíséret szétfűrészelte az agogikát.
Veca pedig fegyelmezetten, pontosan követte a (midi)metronómot, és a Csík zenekar áthangszerelte Quimbyszám a haldokló zene filmre vett géphangú segélykiáltása maradt az éjszakámnak.
Pedig valaki megpróbálta fogai közt tartva a szerelmet a túlsó partra vinni.

Előkarácsony

 Laci szomszéd Melindával és Sancival elindul Komjátiba. *
A kis család az utazást már tegnapra tervezte, de csúsztak egy kicsit. Legalább jó idő van. Biztonságosabb lesz vezetni a 250km-t.
Ildivel összekészítettük az ajándékokat. Béla egy plüssállatot, Ildi a gigalegót (nagy méretű kocka) meg a teacsomagot, én meg a Lidl emblémás lufit. Tegnap óta ott álltak várva a találkozást. Még át is öltöztem.
Ma már nem. Csak melegítőben trappoltam le a lépcsőn.
Ildi valahol benn a szobában, Laci a kisfiúval az ölében, Melinda az ajtajukban állt. Béla pedig a közös előszobában a középpontban a kerekesszékben ült... és sírt.
Ez is karácsony.

*Laci szomszédom párja Melinda. Melinda nagymamám testvérének az unokája, azaz valahanyad unkatestvérem. Sanci pedig tavaly született gyermekük.

Visszaszámlálás karácsonyig

Holnap után anyu névnapja. Most csak telefonon tudom felköszönteni. Szilveszterkor megyünk csak Miskolcra.
Másfajta rend ez, mint akár 10 éve is.
Ma reggel apámmal álmodtam. Illetve azzal, hogy meghalt, és egy hotelszobában hagyta a holmiját az első emeleten Németországban. A hotel liftkezelője tudott magyarul, és meglepődött, részvétét nyilvánította, stb.
De ezen hamar túlestem, inkább az volt a rossz, amikor haza akartam jönni, minden és mindenki akadályozott. Nem volt meg a vonatjegyem, a tangóharmonikáját el akarták lopni a vasútállomáson, pedig annak a tokján ültem.
A valóságos és filmekben látott élményekből álló turmix lett, és minél jobban szeretném leírni, annál zavarosabb a történet. Az 'ébrenfejem' már kiegészíti.
Ki is töröltem, csak a történetmagot hagytam meg ami biztosan benne volt.
 Amennyire csodálom azokat, akik le tuják írni az álmaikat, annyira nem is hiszem el.
Most egyébként is prózaibb dolgokkal foglaltam el magam.
A lenti lakásba kell lejuttatnom a DVD-ről lejátszott filmeket. Béla tévéje alá már nem fér a lejátszó, és hosszú kábelen meg nem lehet a képet odavezetni. Egyrészt ronda a sok tyúkbél, másrészt 1-2 m kábelnél hosszabb madzagon vacak a kép. Látni lehet a kontúrok elmosódottságát, és a jellemző torzításokat. Például egyszínű felületek sötétebbé válnak a kép jobb széle felé. (szemből nézve)
/Ez már nem akarom magyarázgatni, akit érdekel, magánlevélben szívesen./
A megoldás: rádiófrekvenciás továbbítás. Hozzákeverem az antennajelhez, mint adót.
Régi videomagnókból kaptam ki az RF modulátort, és kezdtem kísérletezni. Az elsőben nem indult a helyi oszci, a másik kettő megette az antennajelet. A végén egy Kathrein gyártmányú műholdas vevőből bányásztam ki ezt a fémdobozt, és azzal sikerült miden feladatot megoldatni.
Eddig még csak egy madárpók, ami lóg a tápegységemen, most jön a dobozolás.
Gondolkodtam a DVD-be beépítésen, de olyan pici a tápja, hogy túlterhelném, meg alacsonyabb, mint a doboz, és akkor a tetején kellene megfúrnom.
A mostani állapot szerint a beltéri egységet ürítettem ki. A hálózati transzformátor és az előlapi panel marad benne csak, meg a modulátor. Csak ezzel megint ott vagyok, hogy az én tévém alatt sincs hely. Valamit be kell áldoznom. vagy mégis lakatos munka, és számítógéptáp dobozba kerül.
Amíg ezt eldöntöm, jöhet a futás.

Újra dolgozik

Tegnap lemondtam a lustaságról. Nem végleg, de felfüggesztettem negyedórányira. A darálót kellett munkára fognom.
Még a nyáron történt vele baleset. Keményebb anyagot gyömöszöltem a tartályába, és eltört a kezemben a hajtókar.
Az én orosz húsdarálóm olyan ronda, mint kevés ipari termék a világon, de újonnan került a kezem közé, és van hozzá tartalék késem is, tehát ragaszkodom hozzá.
Mondjuk a formájához nem, de ez van neki. (Én sem vagyok épp Adonisz, mégis megfelelek Nufinak.)
Tehát hajtókar.
Az alumíniumöntvényt nem szabad hegeszteni. Nekem nincs hozzá eszközöm, máshoz meg ugye nem viszünk egy olyan alkatrészt, ami a TESCO-ban darálóval, garanciával dobozzal újonnan 2000Ft körül kapható. Igaz, még csak reklámfüzetben láttam, mert már rég elcsábultam volna, de ez megnyugtató, mert megment a fölösleges pénzkihajigálástól.
Ilonka nénitől - akitől e lakást vettem - maradt rám a fáskamrában egy 10-es daráló kés és az a lyukacsos előlap nélkül. A karja viszont ép öntöttvas jószág. Csak éppen kicsi rajta a lyuk.
Nosza, le kell reszelni a tengelyből, hogy beleférjen a karba.
Megnyugtatok mindenkit, nem ez történt. A karban talált lyukat bővítettem tovább kb. 1miliméterrel.
Még nem volt meg a belevaló szárnyas csavar, de a kis Polszki Fiatból megmaradt csavarok egyike remekül passzolt bele. A biztonság kedvéért menetmetsző és menetfúró járt mindkét alkatrészben, lám, ismét le tudom darálni a komposztnak valót.

Hogy én milyen ügyes vagyok!

 Már csak sárgát nem tudok fotózni, de azt is megtanulom.

:-)

Tegnap legördült rólam az úthenger.

Fájt minden tagom, a nap a szemembe szúrta sugarait, a feltámadt szélben vacogva hintáztam fel a talpaimra.

Ez lesz a szabadság. Örülnöm kéne.

Az úthenger komótosan haladt tovább a sarok felé, és nem volt erőm feltápászkodni. Pedig ott még elérhető volt a kapaszkodó. Fel is fértem volna a vezető mellé a fülkébe.

Nem ezzel voltam elfoglalva.

Az utca végén hajkürt hangú dudájával búcsút füttyentett, és a kerekei alatt recsegő-ropogó aszfalt csendesedni látszott.

Persze a csend nem látszik.

Engem félrerugdostak az útból, mert jöttek az autók. Nekik dolgozott az úthenger.

Belekapaszkodva az akáclevelekbe, a tövisekbe, feljutottam a lila virágokig.

Az illat bódított. Nem akarok nagy szavakat használni. Jól éreztem magam a bőrömben.

Felmásztam a csúcsára a növénynek.

Az útépítésen dolgozókhoz jött egy fiatal lány. Karján három éves forma kislány.

Ez a szurtos kis manó emelt le az akácról, és ugrándozva kiabált:

• Anya, katica, katica!
• Tedd vissza, kislányom!
• Nem!
• Tedd vissza, neki ott jó!
• Nem, nekem kell!
  A kislány pityeregni kezdett, és én elrepültem. Egyszer már volt szerencsém, hogy az úthenger alatt volt akkora üreg, amiben elfértem. Másodszor, amikor félrerúgtak a forgalom elől. Aztán... de hét pettyem van.

Macska

Futás után

Egészséges érzés. Sem a derekam, sem a nyakam, és más nyavalya sem árnyékolja jó közérzetem.

Hányszor, meg hányszor elmondtam, leírtam magamnak, hogy a jó közérzet eléréséhez egy izzadságig elvitt erőfeszítésre van szükség. Ónos esőben bringára pattanni nem túl jó ötlet volt, inkább lenyitottam a futópadot, és felfektettem a Németh László könyvet a pultjára.

A padunk zsírégető programja (P3) lassú meneteléssel kezd, és talán két percenként emel. Úgy 7km/h-ig tudok olvasni. Utána már összefolynak a betűk, akkor marad a futás. A 48 perces program felénél kilenc körül mutatott, azt megdobtam 10km/h-ra, és hagytam visszacsurogni. Hatnál újra olvasni tudok, és minden sebességcsökkentést meredekségnöveléssel korrigálok.

Közben természetesen Német László kórelőzménye, családi háttere, a hipertónia adatgyűjtő értelmezési kísérletein jár az agyam.

Leginkább a lelki megterhelésre fizikai érgörcs választ adó szervezet bontakozik ki előttem.

Az írás idején még kutat. Nincs visszatekintése. A kis laboratóriumáról, az agyába zárt kutató elméről elmélkedik.

A Leningrád ostroma alatt kutató szovjet orvosok munkájából kap szakirodalmat.

Ez már csak azért is érdekes, mert a minimumlaboratórium elmélete (ez már saját megfogalmazás a fejben elemző N.L.-ról) jól illik az állandó életveszélyben operáló, de mégis statisztikai adatbázis létrehozó orvosok sem lehettek más cipőben, mint ő maga.

Vagyis a betegeken mért és regisztrált értékek saját testükön is mérhetők lehettek.

Ugyan mi másért fordult volna a sok hulla fáradt doki a tömérdek hentesmunka között a matematika egyik ága felé?

Megdicsértek

... és jól esett.

Ma reggel beállt a derekam. Nem tudok lehajolni. Mondom ezt az után, hogy eddig minden ilyen jellegű nyögésem a pihentetéstől jobbulásba vezetett. Két nap alatt kiolvastam Berkesi Akik nyáron is fáznak c. könyvét. Ez annyit jelent, hogy addig nyugalomban volt a gerincem. Ennek ellenére jött a mai nyűg.
A franc se érti, hogyan működik a szervezet. Én semmiképpen.

Ezek után kaptam a levelet onnét,   ^
Igen, fentről. Az ítészek egyike csak úgy mellékesen jónak talált.
Úgy látszik, a művészetért meg kell szenvedni. Deák Bill Gyula is elveszhetett volna, ha ép testű marad?

Most csiszolgatom a fadarabokat a faesztergámra szerelt csiszolólapon, és élvezem. Amikor fárad a csuklóm, teszek egy kört a lakásban. Most épp az 555-ös időzítő integrált áramkör után kutatok. Ha megvan, lesz belőle valami elektromos móka. Pihen a szemem is. Tegnap az 500. oldal táján már nagyon homályosan láttam. Csak nem bírtam abbahagyni.

Miért Berkesi?
Miért ne!
Pedig ez is apámmal függ össze. A hatvanas évek nyelve, politikai kioktató hangneme, vagy nevelési célzatú oldalain átlendülve úgy érzem magam, mint a csimpánz, aki banánhoz jutott.
Jó, igen zavar az a rendőrmódszer, hogy mérnök urak és vegyészek vannak benne. Nekem nem arról arról az ismeretségi köröm, hogy valaki mérnök, vagy pedagógus. Még amikor arról szól, akkor is elburkolom.
Mintha kihallgatási jegyzőkönyvekből összeollózott jellemek jelennének meg időnként.
A monológok, párbeszédek deja vue élményszámba mennek. Lehet, hogy gyerekkoromban hallottam is efféle szövegelést.
De irigykedem is a nyolc óra (munka) letelte után még kocsmát-múzeumot-másik embert felfedező munkásra.
A valódi élményekre.
Ma a valódi élményeket megélő alakokat bámulhatjuk a tévében.
Szűkül a világ. Nem vagyunk többen, mégis sűrűsödünk a városokban.
Pedig ott van már nekünk is Komjáti.
Tétova lépéseink kifelé mutatnak a nyájból, és ha nem félnék a pulitól, sokkal nagyobb mezőn bégethetnénk Nufival.

kongás

Korán jött most a tél

fenn sötét fellegek

Szent Miklós pirosban

fázósan integet

Hozott már virgácsot,

kaptam csokoládét

én most elhúzódom,

s nézem a parádét.

Közeleg december 10.
Nagyanyám 68 éve talán számolta a napokat. Talán már tudta, hogy fiú lesz. Talán érezte az a szinte gyermeklány, mert egy anya tudja, hogy fia fog születni. Egy kis nyilas.
2006-ban láttam utoljára. Az utolsó találkozásunkon nem nagyon találtunk hangot egymáshoz. Illetve a beszélgetésbe beült harmadiknak a halál is.
Apu azt mondta, hogy ismeri, és nem is fél tőle, csak az odaúttól. Attól fél.
Korábban, a tüdőrákműtéte előtti vizsgálatokkor sokat telefonoztunk. Emlegette, ha kiderül a rák, akkor elmegy Hollandiába, és kér egy végső injekciót, mert ott szabad.
Most két egerem ment utána, és én is végigjárom a búcsú utáni el nem mondott szavak, mondatok kínjait. Aztán felmentéseket sorakoztatok magamnak, és könnyedén lépek tovább, azaz tovább beszélgetek a nemlétezővel. Irigykedem a tudására, és felsőbbrendűségem érzem abban, amiről én tudok többet. Könnyek szöknek a szemembe a zenei tehetségkutató műsorok fiataljain, és újraszámolom az éveimet. Én már megértem azt a kort, melyben idősebb vagyok, mint apám és anyám volt, amikor én születtem, és annál is, amikor újraláttam tizenévesen hosszú szünet után.
Milyen könnyű a folytatás, hogy vajon meddig kell várnom a következő találkozásra?
Pedig nem lesz újabb találkozás.
Nagymama, aki 13 éves koromig meghatározó egyéniség volt, 1897-ben született, és a nagy kortávolság miatt volt talán még anyunál is fontosabb a szellemem kialakulásában, szóval ő sem tért vissza hozzám később álmomban. A hangját hallottam többször, de az alakját inkább csak az ébren lehunyt szemem mögött megjelenő kép őrzi. Illetve, ha olyat csinálnék, amiről tudom, hogy nagymama haszontalannak nevezne érte, akkor van jelen.
Aput viszont látom álmomban. Ő nem beszél. Ő inkább van. Pedig nagyon kevés volt.
Anyuról meg nem tudok írni sem. Őbenne a létezés a fontos. Szinte minden cselekedete, mondata zavar valamiképpen, de a hiánya is.
Hát ez hallatszott ki ma belőlem.

Csak egy egér volt

Tegnap itt hagyott minket a Kisvándor.
Úgy tizenöt éve írtam egy novellát az egerét sirató magányos alkoholistáról. Ott használtam mostani címet bevezető mondatnak.
Ez a kis akarnok volt a főnök a terráriumban. Kiosztott mindenkit, de Szüribabát majdnem megölte, csak mert valamin összekaphattak.
Tegnap pedig félrehúzódva, lábait szétvetve láttam meg a fészektől a lehetőségeihez mérten a legmesszebb.
Kivettem.
Még élt. Lassan dobogott a szíve, és egészen hűvös volt.
A két tenyeremben tartva visszamelegedett, szívverése az alvó állapotnak megfelelőre gyorsult. Apró rángatózásokat éreztem. A lábaival csinálta.
Aztán felnyitotta a szemét, és el akart menekülni.
Visszatettem a többiekhez, de mindenkit elzavart magától.
Az udvarról felhoztam a 4 literes üveget, és Nufi is hazatért az apjától.
Újra a kezemben tartottam, amíg tusáját vívta, de megint összeszedve az erejét el akarta hagyni a kezem.
A hospice szoba lett a 4l-es üveg. Feltettem a radiátorra. Nufival figyeltük a szívverését, míg feladta.
A hátára fordulva szállt el a lelke.
Ma megrakom a zsebkohót dióhéjjal, és elégetem. Hadd lebegjen köröttünk.

Valami beindulni látszik

Ismét a műhelyemben töltöm a nap egyre hosszabb részét. Felvonszoltam a sörkollektort. Nagyon nehezen lépek túl a belső terén, pedig 1-2 nap elegendő volna. Más izgatja fantáziám.
Faékszer.
Pár éve a diófánkról levágott gallyakkal akartam valamit kezdeni, és megnyúztam őket. A háncs nélküli fehér karok hosszabb időt töltöttek a hűtő tetején 'szobadísz'ként, majd egyik Nufi-projekthez fagombokat is metéltem belőle.
Akkor több fényképet is csináltam a karikákról. Még csak webkameránk volt, de játszottam a síkokkal, hogy lehetne hatalmas rönknek bemutatni.
Sok siker nem lett belőle, viszont a metszetek, fákról készült képek azóta is szaporodnak a gyűjteményemben.
De mondok mást. A régi húsvágó deszkám Nufi ki akarta dobni. Hiába gyalultam le a tetejét, nem tetszett  neki. Kikerült a konyhából, de visszajött a műhelybe. Lesz még szerepe, csak ki kell várni.
A régi ablak cseréjekor megmaradtak a táblák. Nem nagyok, de a fájuk festékbe zárva ma is épek. Ők is a sufniban várják újjászületésüket.
Ősz végén Laci szomszéd megritkította az orgonát. Voltak közte férfikar vastagságú gallyak is. Ezt is elkezdtem metélni.
Nufinak feltűnt, és elcsiszolgattuk, milyen szép is a természet. Itt, ahol az elágazás van, meg ahol belül barna, kívül fehér a fa. Ha beolajozzuk, akkor még jobban kijönnek a minták.

Íróvá válásom története

Hogyan lettem íróvá?

Sehogy.
Vannak olyan álmok, amelyek attól szépek, hogy nem valósulnak meg.

Úgy tizenhat éves lehettem, és már nem akartam zenész lenni, meg a műszaki iskola fiúosztályában sem találtam pontosan a helyem. Nem csak József Attilának okozott gondot, hogy nem azt jó csinálni, amit éppen muszáj. Megfogalmaztam magamnak egy mondatot:

Ha nagy leszek, az írásaimból akarok majd megélni.

A második tagmondat maradt, az elején több szó cserélődött, és mindenféle szárnypróbálgatás is elindult, de nem sikerült hattyúvá válni, hápogtam a többi kiskacsa között, dehogy vonultam én félre téli barlangmagányba.

Milyen lehetőséget szalasztottam el?

Pl. kaptam dalszöveget, amit megfésültem. Meg sem mertem mutatni. Bár az eredeti csapnivaló volt, legalább szólt valamiről. Az én szövegem könnyen énekelhető lett volna a dal ritmusára, de halott volt az egész.

A fellángolások mindig valami műszaki fejtágító elleni kapálózáshoz kapcsolhatók.

Ha az első munkahelyemen írógépet sóztak rám – mert számológép éppen nem volt javítani – akkor a rendbehozott szerkezet kipróbálása nehézveretű, páncélos mondanivalók kikovácsolására késztetett.

Amikor beköszönt a számítógép, akkor pedig nem értettem, vajon miért nem nyomtat az a vacak.

Egy írógépen azonnal mozdul a betű, itt meg nem.

Az Enterprise számítógépemen volt külön 1-es és kis L betű, viszont a magyar ékezetes karakterek csak furfangos kombinációkkal kerültek képernyőre.

Ráadásul nyom nélkül tűntek el világmegváltó gondolataim, ha mellényúltam, vagy a kazetta CRC hibát jelzett.

Amint lehetett, PC-re került ez a hatalmas - legalább 10-20 novella – irodalmi mukásság. Ez az egyetemi éveim alatt – A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Vaskohászati tanszékén voltam karbantartó műszerész :-) - keletkezett.

Mondjuk az a kevés, ami rám ragadt, ennek az időszaknak köszönhető. A német gyorstalpaló, a tévéjavítás szakirodalmának fejembe töltése, és természetesen írtam. Mert ugye, aki műszaki képleteket gyötör az értelmező agytekervényein, az csakis irodalmat tud magából kiizzadni.

(És tényleg! A homlokomon láthatók voltak a verejtékcseppek)

Még a JAK (József Attila Kör) táborába is jelentkeztem – nem alkotónak, hanem a nyaralást jelentő tatai tábori programokra.

Jó volt. Igazán az volt benne a jó, hogy csurgott belém az a világ, amit már kortársaim átszűrtek magukon.

Itthon persze továbbra is homokvár impulzusok és megahertzek között folyt az élet tovább.

Már Budapestre költöztem. Monitorokat javítottam egy amerikai cégnek, amikor igazi közönségre akadtam.

Éppen letisztult gondolatsoraim párbeszédes formáját nyomtatgattam, majd főbérlőm lelki problémáit hallgattam, vettem a bátorságot, és felolvastam neki.

Rendkívül komolyan vette. Csak állandóan elvesztette a fonalat.

Szégyen és gyalázat, én magam is belebotlottam a hangsúlyozásba.

Át kellett írnom az egészet.

A párbeszéd nem jó, Nem az igazi, a megtisztított. Nem lehet csontvázzal kezet fogni.

Ekkor már szárnyakat kaptam. Nem csupán főbérlőmet nyaggattam a felolvasással, de bevontam a cég recepcióján dolgozó lányokat és biztonsági őröket.

Ez volt a siker.

Naponta több történet is elhagyta a billentyűzetem.

A világ viszont nagyobb ennél a szobaszínpadnál, tovább kellett lépni.

Internet.

A kilencvenes évek meghozták a levelező listákat, és olyan önjelölt figurák, mint én betárcsázós irodalmi fórumokra pakolták fel a jobbnál jobb ötleteiket.

A napi kuli mellett függőséggé lett, hogy sokszor negyedóránként lestem, jött-e már valami.

Ha jött, akkor novellát továbbírni, verset megválaszolni.

Igazi tanárok, és valódi vízóraleolvasó is odaküldte a napi sirámait, szerelmi bánatát.

2000 volt az az év, amelyben belesült a szemembe – szembesültem – hogy öregszem. A notebookjavítás már nem az én szememnek való, és ezt a cég adminisztrációja dugta az orrom elé egy felmondás keretében.

Lehet, hogy most kellene váltani?

Igen, itt az alkalom.

Újraolvastam a költeményeket és történeteket. Hurrá! Mindegyik tetszik és jó, csak könyvet kellene fabrikálni belőle.

Nem lehet.

Ha a létrehozó közeg nélkül pakolom egymás mögé a szösszeneteim, se íze, se bűze nincs az egésznek.

Nyelveket nem beszélek, fordításról álmodni is fölösleges lett volna, az újságírásnál a legfontosabb, hogy pont 14400 leütésből legyen meg a cikk mondanivalóstól, figyelemfelkeltő ritmustól, minden fityfenéig.

Vissza a szakmába! (Vajon Török Ádám lemeze is ezért lett vissza a városba?)

Újabb műszaki pályaudvar, és anyaggyűjtő terep. Én voltam a mozdony, és a mögém kapcsolt szerelvény megtelt jellemekkel, figurákkal.

Jártam az országot, és dolgoztam és írtam és tét nélkül pakoltam ki a történeteimet az internet egyik zugába.

Még a párom is itt bukkant rám. Nufi jött, és győzött.

Kitárgyaltuk, hogy íróember, vagy bölcsész őt nem is érdekelte.

Én már tudtam magamról, hogy jól fogalmazok, és tudás nélkül alkalmazok jambust, daktilust. Hályogkovács jellemem persze egy-egy 'orvos' előadásától magához tért.

Ma is van, akinek ha megmutatom a firkálmányaim, azonnal a munkaasztalom felé kell fordulnom, és kávédarálón hálózati csatlakozó villásdugót cserélni.

Aztán ha már csitul a belső zokogás – miért is nem lettem író – odaülök a gép mellé, és blogbejegyzésbe fojtom a bánatom.

ősz II

Szőke szikla szélén
Szalad szurtos szőlő
Ragad rá rigó szar
Rippen-roppan révül
Elmélázik, ekként
Egy e egyetemben
Kipukkad követve
Kórót keserűen

Ha a szőlő nem szar,
Rigó nem toj kórót
Ragadó lépvesszőn
Nem gurul a hóbort
Csak játszom a szóval
Mint egy koporsóval
Bekerülünk majd mind
Eltelünk a jóval

Ha jön fényesség
Hátrabukik fejünk
Fenn a parnasszuson
Bárányfelhőt fejünk.
Béget majd a bárány
Neki nincsen teje
Mi pedig röhögünk
Kinek lesz már feje?

Gondolatból épült
Légvárunk eloszlik
Amit odatettünk
Egykettőre volt-nincs
Szőlő gurul le majd
Akkor is a lejtőn
Ragad, ki megfogja
És mi nagyot nyelünk.

Nem voltam nem leszek
Hamu egy csészében
Számot kapok, lehet
Vagy szállok a szélben
Atomban elektron
Nem látvány perdület
Valószínűségem
Felvillant egy tüzet.

ősz

Elszórtam a magom,

de most még a tél jön.

Áradás, jég, hó, köd,

Hideg lesz a földön.

Nem megyek sétálni,

futni hagyom álmom.

Traktorkeréknyomban

pocsolyás talányok.

Ebihal, zöld alga,

holnap is jön harmat

kerékpárom csúszik,

én megyek a falnak.

Hideg van, és fázom,

de hajtom a pedált.

Köd mossa az arcom,

Éber ritmus-varázs.

Szabadon (?)

A meztelen égbolt eladót keresne
Szarkák kíméljetek!
Ilyen a világ

Beöltözött rendőr ágyát veti este
lomba fojtja zacskós
kukás kosarát

Lomot, piszkos almát,
a kesztyűnkre varrták
bejelez a pénztár
Nem biztonság.- őr

Villant Mercédeszben
kopott sárga bőrönd
Trabant kulcs a jelszó
Na, még egy vodkát!

Gyenge lábakon álló feljelentés

Tegnap itt járt anyu. Eljött felköszönteni a névnapomon. Ebéd után pedig szégyenkezve mesélte a történetet.
A búzatéri piacról gyalogoltak hazafelé Laci bácsival négy szatyorral. Megállt mellettük egy autó, és felajánlották, hogy hazaviszik őket.
Három ember ült a kocsiban, és elmondták nekik - anyunak és Laci bácsinak - hogy negyven éves a cégük, és megajándékoznák őket. Fizetni semmiért sem kell.
A lakásba egy nő ment fel velük, és két órát, meg valami füles edényt csomagolt ki a hölgy.
Őket az ablak elé állította, és addig beszélt, hogy negyven ezer forintba kerül, hogy anyu azonnal mondta, hogy nincs pénze, de Laci bácsi, mint akit hipnotizáltak, - szerintem ez történt - odament a fiókjához, és odaadta a negyvenezret.
Nufi megkért, egészítsem ki azzal, hogy Laci bácsi, amikor elment a hölgy, azonnal észbe kapott, és nem mint rossz döntést, hanem úgy élte meg, hogy felébredt, és nem értette, miért fizetett.
Kértem anyut, hogy menjen el a rendőrségre, és jelentse fel, de ő bűnösnek érzi magát, meg az órát is kipróbálták.
A trükk nem tűnik bonyolultnak, és ezek szerint működik.
Anyuék nyugdíjasok, és nekem van akkora kalapácsom, amivel szívesen elégtételt vennék, de most csak két eszközöm működik.
Az egyik ez a blog, hogy közzé teszem, más ne lépjen ebbe a csapdába.
A másik egy feljelentés, és bár a pénz visszaszerzésében nem bízom de ha egyszer megcsípik ezt a bandát, ott legyen ez a csavar is a rácson, amivel bezárják őket.
Azt is megigérem, bármi konkrétabbat is megtudok, vagy Miskolcon járok, akkor a tárgyakat lefényképezem, és a fényképet is közzéadom.
Sok kicsi sokra megy.
Addig meg reménykedem, hogy gyógyszerre kellett, vagy életmentő műtétre.

Nufinak nem tetszik Németh László

Ma reggel újra a nyári időszámítás szerint keltem. Még nem álltam át. Németh László hipertóniás leveleiről olvastam tegnap a neten. A Tiszatáj -ban megjelent cikket találtam az eredetit - Német Lászlóét - nem leltem meg.
Szóval reggel azon tűnődtem, miért jó azt hazudni hogy csak kipróbálta a gyógyszermentes életmódváltásos kezelést, amikor a Negyven év c. könyvében megírja, hogy :
"Azon a két hónapon kívül, amelyet 1957 elején a balatonfüredi szívkórházban töltöttem, az első fél esztendő után gyógyszerrel nem éltem, ott is inkább kísérleti célból, hogy orvosaim  is meggyőzzem."............
Megy hogy:
" S a betegség tizenegyedik évében még mindig élek, egyre többet dolgoztam is, hatvanharmadik  évemben alig kevesebbet, s tán rosszabbul sem, mint harmincharmadikban,..."
A Tiszatájban a cikk 2000 novemberben jelent meg.
Kerülgetem a forró kását, de mégis úgy érzem kiskorúnak talált a szerző engem, az olvasót. Pedig meg tudom ítélni, hogy  Német László agydiétája őt igazolja.
A másik kívülálló véleményem - őszintesége a ébredezésből fakadt - hogy nem látszik a fától az erdő. Az erős agymunka fokozott oxiénellátást igényel, s ezért a szervezet válasza a véren keresztül táplálni az égést. Viszont a rendszer nem készült fel arra, hogy a többletigény minden más szervet túlterhel(het).
Tehát a mozgás, a nem erőltető fizikai terhelés az izmok anyagcseréjének fokozásával állította helyre a kényes egyensúlyt.
Nufi fél nyolcas tanítványa adott nekem még egy órát olvasásra közös reggelinkig. A 'Negyven év'-et tovább olvastam, és egy fejezetkével ültem le a konyhaasztalhoz, gondoltam megkedveltetem lakmározás közben az öreget Nufival.
Nem sikerült. Úgy tűnik hogy ezt a könyvet magam fogom csak emészteni. Illetve a rajtam keresztül futott gondolatok juthatnak el Nufihoz. A felolvasásra nem tart igényt.

Halottak napja előtt

Kardos még jócskán hivatalban volt, amikor születtem, és gyermekkoromban is. Mi több, apám felcseperedése ideje a rákosi korszakra esett.
Miért fontos ez?
Nekem nem annyira, de apám azért maradt itthon, mert nem engedték nagyanyámmal ki az országból.
Négy éves volt (1942+4=1946), amikor nagyapa kiszorult az országból.
Nekem nem tűnt fel, mi is lehetett az oka, de könnyen összerakhattam volna, hogy itthon nagybirtokos, háborús bűnös, vagy valami hasonló lehetett.
Az öreget zsarolhatták a családjával.
Nagyapám testvérei szép karriert futottak be itthon. Tudtommal nem volt hatalmas vagyonuk. Marad a háborús tevékenység.
Mit követhetett el egy úri szabó a háború alatt?
Már elmúlt 2000 is mire apám elmondta, hogy nagyapa a nyilaskeresztes párt tagja volt itthon. De nem lehetett nagy bűne, mert a '70-es években már hazajárhatott édesanyját meglátogatni.
Ezt én nem fogom ennyi év távlatából megfejteni. Az internetre még nem kerültek fel olyan dokumentumok, amelyben a nevem szerepel ebből az időből. (Örököltük mindketten a nagyapáét.)
Engem megóvtak (ettől) a tudástól, és itthon nem volt kirekesztésben részem.
Közeleg a halottak napja, és tegnap is szóba került apu itthon. Nufinak felvetettem, hogy mennyire a másik oldalra áll, ha én valamit kijelentek apámról.
Ha felmentem a szerelem címén anyám elhagyásáért, de aztán felsorolom, hogy már középiskolás korában küretet végeztek egy szerelmén, s annak a nőnek nem lehetett többé gyermeke. Engem 5 éves koromban felejtett itthon, a németországban született gyermekeit szintén 5-6 év után hagyta az anyjuk nyakán.
Akkoz azt mondja, hogy más nem menti fel.
Persze sztorizós hangulatában apám mesélt még más testvérekről is, akik megfelelő anyagi körülmények közé születtek, s meg sem próbálta jelezni, merre röpködött. Én tudom, hogy a kakukk is egy szép madár, és nekem énekes madárnak számít. (... hogy kössem madarat apám zenész szakmájához)
Szóval Nufi azt találta mondani, hogy nagyanyám is gyerek volt még, amikor apám született, és mit tudott átadni? Milyen tapasztalatokat.
Hm.
Ez is lényeglátás.
Nagymama új férje anyagilag a talpán tartotta a családot. Még ezután született két közös gyermekkel együtt is.
Apám pedig tehetségnek számított, és talán túl korán lett kenyérkereső, de inkább úgy mondanám, hogy a kalácsra be tudott pótolni.
Nagyapa szorgalmasan küldte a pénzt Svájcból, meg amit tudott. (Ezt mondjuk apám nem utánozta le a '70-es években). Tényleg, még nekem is hozott ruhákat. Anyuval rohantunk (a déd)nagymamához, hátha megismerhetem nagyapát. Sajnos mindig akkor szóltak, amikor már hazament. Miért lett volna jó nekem találkozni? Nem tudom, de én a kisgyerek bőgtem egy sort, hogy nem sikerült, és büszkén hordtam a ruhákat, mert nagyapától voltak.
De még mindig az apám lenne a téma, csak elébe tolakszom.
Apám munkaszerződéssel ment ki az NSZK-ba, ezért nem volt szüksége azilra. Nem kellett hadititkokat kifecsegni az országról, és ha mégis körbevették volna a mit keres itt kérdéssel, mutogatott volna az apja múltjára.
Ez sem kitalált történet, mert 1981 nyarán - első önálló látogatásom idején - megkérdezte, hogy akarok-e kinn maradni.
(A csillogó-villogó nyugat nem hagyott engem sem izgalom nélkül, de még nem volt szakma a kezemben. Volt hátra még egy évem a középiskolából, s azt hiszem emiatt döntöttem a hazatérés mellett.)
A megoldás kézenfekvő lett volna. Szeptemberben betöltöttem a 18. életévem, tehát ha úgy döntök, már nagykorúnak számítok.
Biztosan táborba küldenek, és majd ezt meg azt kell mondani.
Ja, hogy én nem is akartam hazudozni?
Kardos könyvében van egy kiszmókus, aki '56-ban kimenekül, és hazudozik összevissza az országról és haditetteiről, majd amikor konkrétumokkal állítják szembe, akkor behúzott farokkal tér meg Magyarországra.
Hát nem kísérteties?
Engem ez az ország nem bártott, és akkor még mindig felálltam, ha meghallottam a magyar himnuszt. Még frissek voltak az indiánregények a fejemben, melyek a tisztességről szóltak.
Ekkor érintett meg talán először, hogy szélhámossággal mit lehet elérni, és hogyan büntetik meg a gerinces embereket.
Végülis ma is fel tudom sorolni azt a pár emlékemet, amit ma másképpen csinálnék, s csak a logikámból fejteném vissza, hogy mit tettem- tehettem. A következetesség ma is fontos nekem.
Legfeljebb fejlődtem. ;-)

Még mindig Kardos

Moldova miatt érdekel igazán ez a bácsi. Olyan sok jót írt róla.
Körbenéztem a neten. A Wikipédia nem túl bőbeszédú Kardos múltját illetően. Az egyenruhás múltjáról egy sort sem írnak.
Találtam viszont a Magvetős korszakáról megemlékező írást.
Ez fogott meg. Mármint az, hogy civilbe öltöztetett katonát rajzol. Tisztességes főnököt. Aki már volt rossz ember, és lemosta a rosszat, maradt az ember.
Vajon eljutok-e valaha ilyen szintre?
Azt a biztonságot nem fogom megkapni, mint ő. Hatalmam sem lesz másokat irányítani. Ez a tehetséges emberek kiváltsága.

A kémtörténetek az információrendszerezés sikertörténetei. Talán nem véletlen a volt elhárítótiszt sikeres irányítómunkája.
A Kopjások könyv még ülepszik a fejemben. A közelmúlt szóhasználata és elvhűsége mindenképpen 'kisütött', és zavart olvasás közben.
Hogy a történet száraz tényfelsorolásaiban hirtelen megjelentek tájleíró, környezetfestő részek, kifejezetten zavartak. Mintha jelzések lettek volna, vagy gunyoros beszúrások, hogy ismerik a szépirodalmi eszközöket is.
Nem zárnám ki a beültetett valós történeteket sem.
Most elővettem Németh Lászlót.
Nagyon hosszú bevezetőjében megmagyarázza a korábbi műveit.
Nufi, inkább kutatónak, mint szépírónak tartja. Semmi esetre sem művésznek.
Én még nem ismerem. Legalább annyira nem, mint Kardost.
Eddig gördülékeny, és olvasható. Nincs kirívóan zavaró nyelvezete.
Kardosra meg azért térek vissza ki tudja hanyadszor, mert nem értem, hogy ha annyira sok szépirodalmi alkotást olvasott és bírált el, akkor hogy nem ragadt rá önálló stílus.
Németh László megnevezi Proust-ot, mint példát. Nem azért szabadkozik, hogy átvette a stílusát, hanem a felismert törvényszerűségből merített a saját munkamódszeréhez.
Ide ugrik vissza, ebbe a mikrobarázdába a lemejzjátszóm.
Kardos nem teremtett rendszert?
Aztán jövök én.
Én is elolvasok mindent, ami közel sincs kapcsolatban semmivel. Illetve nehéz közös vonást találni az 1900-as évek elején írott órás szakkönyv, a Moldova tűzoltókról írott könyve és mondjuk Németh László között.
A kapcsolat én vagyok.
Talán Kardos úgy olvasott, hogy neki tetszett, vagy nem, és nem is akart belőle újat alkotni.
Móricz szorgalmas kutatómunkája biztosan egészen más lehetett.
Ma egyébként is hülye napom volt.
Megsértettem Nufit, majd a mosógépünk vagydosta le az automatát, tehát hasznossá tettem magam. Szétszedés közben jöttem rá a hiba okára. A motorjának a fázistoló kondija lehet zárlatos.
Mérni nem tudtam a hibát, de a csere igazolt.
Amíg Nufi megreggeliztette és tisztába tette az apját, össze is raktam a gépet, sőt a ruhát is visszalapátoltam. Csak beindítanom kellett.
Az ebédet kettem csináltuk.
Ő csinálta a zöldséghalmot, én meg magamnak sütöttem csirkemájat.
Ebéd után pedig ismét műszaki feladatot adtam magamnak.
A szalagfűrészemen elszakadt a fűrésszalag. Rendeltem hozzá, de vettem egy új gépet is. Ez így pazarlásnak tűnik, de nem nagyon bíztam a helyreállításban.
Elvittem Komjátiba is, és a szállítás közben eltört az asztala is.
Most vasból fűrészeltem hozzá tartóbakot, és a fűrésszalagot is hozzáállítottam. Az új szalag sokkal szélesebb, de még ráfért.
Az öntvényből pedig a letört darabokat is felhasználtam.
Eddig siker.
Este még megnéztük az Üvegtigrist. Mindkettőt.
Ez nem az ötvenes évek.

Kardos György

Most új olvasnivaló került a kezembe.
Moldova legfontosabb kiadója - Magvető - Kardos nevét fedeztem fel a Kopjások c. könyvön. Berkesi Andrással írták 1968 táján. '69-ben megjelent példánya került elő a könyvespolcom elfeledett mélyéből.
Tényleg nagyon mélyen volt. Nagyapa szekrényét papírdobozokban hurcolásztam Miskolcon is, meg ide Budapestre. Albérletbe, másik lakásba.
A könyv borítóján nagyapa írásával 50-es szám olvasható. Katalogizáltunk. Együtt írogattuk regiszteres füzetbe, és én elhatároztam, hogy csinálok magamnak is ilyet.
Ez az elhatározás az első 286-os számítógépem megjelenésekor kiújult, mint a hadirokkant fájdalma időváltozáskor, de hamar el is múlt.
A könyv maradt. A címe mindenképpen. Mármint a fejemben rögzült. Ha vettem, vagy kaptam könyvet, arról tudom, hogy megvan, még akkor is, ha nem olvastam.
Hosszú a körítés, de nem tudok a lényeghez jutni. Párhuzamosan olvastam a Dr. Kende Péter Titkos magyar szolgálatok könyvével, és szorgalmas nézője lettem a Biszku és a többiek tévésorozatnak.
De hadd röhögjetek rajtam, még egy Ragasztó Jani filmet is letöltöttem megnézni. Bár azon meg én derültem.
Nufi kevésbé.
De valójában hatnak az emberre. Konkrétabban rám mindenképpen hatással van ez a pár alkotás.
Először is megszemélyesítettem egy ismerősömben. Aztán egy másikban.
Ha beletrafálnék, akkor hosszabb időre szabadságra küldenék, ha meg nem akkor hülye vagyok.
Inkább az utóbbiban bízom.
Volt ám más hatása is.
Annak a mondatnak, hogy "Mindenkinek mindig mindenben igaza van." egyre keményebb betonacél talapzatot állítok.
De megközelítem máshonnét is. Nagyobb kerülővel, és ha elfelejtem, miről akartam írni, akkor megmarad a történet, a sztori.
A héten sokat bicajoztam a városban.
A Vaterán és internetes könyvesboltban vettem könyvet, rendeltem alkatrészt.
A Béla tévéjéhez hangicé kellett, de pont az nem jön meg sehogyse'. Már kétszer voltam a város másik végén érte. Először éppen csak bezárták (a boltot), mire odaértem, másodszor kioktattak, hogy a rendelésvisszaigazoláson csak az egyik sor van kész, az alatta lévő sorban még feldolgozás alatt a felirat.
De megjártam a követséget is.
Apám temetési költsége után jött egy lista, mennyi pénz van a bankkontóján. Azaz így értelmeztem. Mert ez ügyvédtől jött, aki követelné rajtam. (Nem volt rajta minusz jel, én pénznek hittem.
Ezenkívül kaptam a közjegyzőtől egy számlát, hogy fizessek az értesítésért 10 Eurot.
Pislogtam is, mint akinek por ment a szemébe.
A követségen már nem kérték a személyi igazolványom, a hölgy pedig úgy fogadott, hogy én vagyok a biciklista.
Hát ja.
Bemutattam a papírt. Ő pedig szabadkozott, hogy nem érte el telefonon. Még jó, mert a pénzről szóló lista nem pozitív.
A számlát pedig egyenesen pofátlannak nyilvánította, és bevitte a hivatal másik szobájába. Majd ott elintézik.
Pár perc után pedig együttérző szavakkal közölte, hogy valóban létezik ez a törvény. Jogosan küldték a számlát.
Ha nem fizetem ki, később újra értesítenek majd egy nagyobb összegről, de ennyiért nem fognak bíróságra menni. Ha le akarom zárni az ügyet, jobb, ha átutalom a pénzt.
Előhúztam a pénztárcámat, hogy azt a 2800Ft-ot odaadnám, de nem utalom. Egyszerűen nincs kedvem kiadni az anyám vagy a párom számlaszámát. Nekem meg nincs.
Így nem lehet. Küldjem el postán.
Hát most itt tartunk.
Persze az úton a könyvek és alkatrészek felé többször együtt haladtam bringásokkal, és fel-felmerült benne, hátha engem is figyelnek 1-2 alkalommal. Aztán majd leszállnak rólam. Vagy ha nem, akkor jöhetnek az ismerősökkel az összefüggések.
Ezek után újra megfordult a fejemben, jó lenne kémtörténetet írni. A Kardos-Berkesi könyvben olyan átlátszó stíluscsontváz az agitáció, hogy kedvem támadt a hálózatelmélettel is megismerkedni.
Aktívabb lettem a Facebookon is. Igaz, sajnálom rá az időt. A pár soros üzenetváltásra nem, csak a volt ismeretségi köröm utáni kutatásra.
Inkább kijelöltem pár férfit, mert túl sok a női arc, és az lesz túl feltűnő.

Kalandok nélkül

Ilyen hét is van.
Eljártam a Laci szomszéddal egy lapos háztetőre mázolgatni.
Fekete kulimászba mártogatott ecsetet húzogattam a lehetséges réseken. A kulimász oldott szurok, és tönkre vágta az összes ruhát, amihez hozzáért.
Amelyik napon nem vitt el kocsival, bringával karikáztam ki, és ...
tényleg, ezt még nem is meséltem.
Reggel nyolckor felpattantam a drótparipámra, és szokásos űzött vad tempómban lecsurogtam a Duna partra. Ott pedig beletapostam a pedálba. Ilyenkor még hűs van, és nem kell noszogatás.
Aztán, mint Micimackónál: "reccs"
Csak én nem lezuhantam a mézet rejtő fáról, hanem az ugráló lánc recsegésétől akadtam meg.
Előző este már a fenekemet rázva jöttem haza.
Na nem táncot lejtettem, hanem óvatosan tépve az aszfaltot reménykedtem, minél kevesebb küllőm szakad el hazáig.
Nem küllő.
A külső gumim hasadt fel oldalt jó arasznyit. Zuhanyzás után kicseréltem újra, és ha már kinn volt a kerék, a racsnit is lecseréltem.
Reggel málházás, és spuri.
Reccs után telefon, hogy késni fogok.
Curik.
Lánc le, az új láncból ki akartam venni egy szemet.
A láncszétszedő célszerszám helyesen szétmállott. A lánc maradt.
(Holnap majd fotózom, ha nem lesz eső)
Mindegy, a két új tartalékból csak leltem egy összerakó szemet is, és újból nekilódultam.
Az új racsni ugrik.Miért?Vissza az udvarra.
Az első átdobó (a pedál melletti váltó) hármas csavarja nyugisabb helyet talált ki tudja hol.
Új csavar be, és távtartónak anya. Csavar megtép.
A Duna parton újra ugrik ez a szemét.
Vissza haza.
Laci szomszéd is felébredt. Vigyorogva nyugtázta, hogy küzdök,  Mindegy, csak menjek ki, mert várnak.
Az udvaron fejre állított bringán kiderült végre, hogy egy szem szorul kicsit, ezért megakad a váltóban, és amikor a kerekek közt helyrevasalódik, úgy érzem, mintha ugrana. Vagyis, mint javítás előtt.
Ötödszörre már nem kínlódtam, előhúztam a Gepidát (féltett drága bicajomat), és kirámoltam a szatyrom felét. (A sportbringán nincs csomagtartó) A kormányszarvra tekerve a szatyor fülét csúcsot javítottam Rákosborzasztóig.
Laci szomszéd ugyan nem jelzett tovább, hogy késni fogok, de ez csak az én faxnim. (Vagy pontos vagyok, vagy értesítek.)
No ezen a két napon altató nélkül is elnyomott a buzgóság már fél kilenc körül. (Altatót még életemben nem szedtem, miért használom ezt a szófordulatot? Talány.)
Beethoven után most Wagner zeneműveket jelöltem be letöltésre. Meg akarom ismerni, mert Gyuri barátom - valamikor egy házban laktunk Miskolcon - tavaly előtt adott nekem belépőt a főpróbára a MÜPA épületében. Ott megnéztük Nufival a hat órás előadást.
Nehéz volt. Az első szünetben már gondolkodtunk a hazatérésen, de én később rá tudtam hangolódni. Nufi meg jól tűrte ezt a kínzást. (Belül azért hallom: Egyszer volt Budán kutyavásár.)
Most jön a Siegfried Der Ring des Nibelungen . Három lemezen. Ha éjjel hallgatom, Nufi csak elszenderedik, és nekem kiderül, vajon élvezet, vagy unalom.
Ma elég változatos a zenei étlap.
Este várom Király L  Norbi műsorát. Felkészülésképpen Joe Cocker rock'n rolljait dugtam a cédélejátszóba.
Délután pedig egértakarítás volt.
Ketten elszeltek az üvegkalitkából. Anyja és fia maradtak. Tudom, hogy az egereknél a kannibalizmus teljesen normális dolog. Hiába a sok kaja, nekik egy idő után sokk lesz, és megoldják.
A visításokat már megszoktuk, mert Mikrozi, a mami a Nagyfütykös támadására is visítozott. Aztán mégis lett két bébi.
Ma pedig azért visítozott, mert áthintáztattam a négyliteres üvegbe takarítás idejére.
A kicsi úgy megszeppent, hogy amikor visszakerült az kitakarított üvegtéglájukba,  meg sem akart mozdulni. Percekig simogattam, és tereltem az anyjához.
Mostanra oldódik. Már ő is bejárja a terepet.
Felújítottam a mókuskereket is. A régi állványa sörösdobozból volt. Most monitordekliből fűrészeltem hozzá.
A kerék új tengelyt kapott. Ha nem ugrálják tönkre az üveget, holnap ezt is lefényképezem.
Most meg megyek tévét nézni.

Kalandok

Üdv az olvasóimnak! ...ez úgy hangzik, mintha olyan népszerű lennék. :-)
Az elmúlt hét a szabadságról szólt. Bélát leadtuk megőrzésre Ildi öccsének. Ők sem tudták, mekkora feladat, meg Nufi is húzta a nyakát, hátha már másnap telefonálnak, hozzuk vissza az öreget.
Elterveztük, hogy elmegyünk biciklizni, meg sétálni, meg mindenfelé kikapcsolódni.
Hát volt kikapcsolódás. Csak kicsit másképpen.
Lecseréltem az olajat a Hondában, és a négy gyertyát is.
Igaz, az UNIX nevű kereskedőhálózat legközelebbi boltjában megtapasztalhattam, milyen egy szórakozott eladó, de végül is lett gyertyám, olajszűrőm és gyertyakulcsom is. Bár Nufi könyvelni valóját 2 óra késéssel tudtuk elhozni.
Azt már nem is említem, hogy hiába a kiásott gödör, a felébe-harmadába bezsaluzott akna, megint a földön fetrengve kellett dolgoznom.
Mindegy, az autó már nem rángat, és megbízható.
A Komjátiból elhozott akkutöltőhöz találtam tirisztort, de a hűtőborda szigetelő távtartója ott maradt, ezért beáldoztam a sajátom, és küldtem 'haza' hozzávaló kábelt. Ezt meg majd helyrepofozom, amikor már nem 2-3 óra marad a javításra.
A legizgalmasabb a német nagykövetség. Merthogy a zugügyvéd blogján kapott tanácsok és a józan ész is oda vezetett, hogy felbiciklizzek a várba, és a német nagykövetségen nyilatkozatot tegyek a hagyaték elutasításáról. A közjegyzői okiratot pedig először e-mailben, majd csigapostával is továbbítottam Esslingen közjegyzőjének. Most már bízom abban, hogy Németország jogállam, és állják a szavukat, nem zaklatnak tovább apám után, mert ezzel az erővel apám szomszédjáért is felelős vagyok, akivel ott minden találkozáskor kezet fogtam.
Sikerült pontot tenni a Bélának ajándékozott tévére. A sutyorgást és időnként dörgő hangot nem a hangmodul okozta, hanem a sorvégfokban a másfél kilovoltos sorvisszafutás-kihangoló kondenzátor. Az értéke közel a felére csökkent, és melegedéskor hallgathatatlanná tette a készüléket. Kemény 200Ft-omba került, pedig Komjátiban van ilyenem. Már elvittem az összest.
Ja érdekel valakit? Mert ha igen, akkor mesélek róla.
A kondenzátor  kétféle módra mehet tönkre úgy igazán. Zárlatos lesz, vagy megszakad. A köztes szivárgó vagy egyéb rohadásnak nevezett jelenséget produkáló hibák a még működget kategóriájába tartoznak.
Most épp a szakadozás állapotában volt. Gondolom - majd ha szétcincálom, talán meg is látom - a fegyverzet vékony fóliája szakadozik, és amikor leválik egy darab, akkor durr, beledumál a többi fokozat működésébe.
Elsősorban a sorméretbe. (A kép szélessége.)
Ezt persze a javító kolléga utána állítja a megfelelő tekerentyűvel, és a következő fóliadarab leszakadásáig nincs hiba. Majd megint keskenyebb lesz a kép, és így tovább. ( külföldiül: i tak dáse)
A végeredmény, amikor már annyira nincs kapacitása kondnak, megnő a feszültség rajta, és elszáll a sorvégtranyó. Na eddig most nem jutottunk el.
El sem hiszitek, mennyire hiányzik ez a munka! A rohadt életbe, még mindig szeretek tévét javítani.
Előkaptam a GDO-hoz építendő frekimérőt is, és vettem hozzá felületszerelt ellenállásokat.
Jól sejtettem. A kért alkatrészeknél a nagyságrend leolvasása gondot jelent a kereskedőnek. Hogy valami 10-zel 100-zal vagy 1000-rel esetleg többel szorzandó, azt a 2mm hosszú! alkatrészen az utolsó szám jelöli. Itthon az asztal mellett már én is nagyítóval ellenőrzöm, de a beépítés előtt rá is mérek.
Most is megtartottam e jó szokásom.
Nincs is kész a motyó.  Majd ha itthon lesz hozzá minden.
Volt tehát két autós nap, két javítgatós.
Ja, a Béla ajtózárját nem is említettem.  A műanyag ajtótok megfeszült, ettől a hevederzár hamar elkopott, és nem fordult. Alig bírtam kiszedni.
 A zár cseréje után pedig csak a zár javult meg, becsukni mégsem lehetett. Csak amikor levettem a kilincsnyelv alá beállítandó részt. Azon akad fel az ajtó.
Szerencsére az ajtó még így is 4 ponton zár, csak nem a kilinccsel, hanem a négy görgős füllel.
A következő játék az internet szolgáltatóváltás volt.
Kaptunk ingyenes kipróbálásra nyáron a t-home-tól tévét meg üvegszálas optikán jövő internetet és telefont.
A tévéműsorokat leginkább Bélára gondolva elemeztem, engem a száloptikás gyors internet izgatott.
A telefon hidegen hagyott.
Komjátiba vonulásom előtti hétfőn kellett döntenem, és megtartottuk az újat.
Megírtam a felmondásom, és elküldtem. Az ÁSZF (általános szerződési feltételek) szerint csak a postai úton fogadják el, tehát elküldtem e-mailben, és ajánlott tértivevényes postai küldeményként is jeleztem, hogy felmondom a szolgáltatást. Pár nappal később, 18-ai átvételi dátummal  - én még Komjátiban őszöltem - megjött az ellenőrző szelvény.
Ezek után csütörtökön - jó 30 nappal később -  kaptam egy levelet, hogy a a számhordozás miatt küldjek felmondást, és a modemet azonnal vigyem, vagy postázzam, mert kiszámlázzák 24000-ért.
Én ilyenkor telefonálok, hogy mit miért, majd beteszem a modemet a szatyromba, és elkarikázom a székhelyükre, és ott is érdeklődöm.
A modemet hivatalosan átvették, és utána néztek, hogy valóban felmondtam. Illetve hogy majd visszautalják a túlfizetést.
Már két hatóság van, akinek teljesítettem a kívánságát.
Ha a három kívánság lemegy, én is kívánhatok valamit?
Az egyik kívánságom az volt, hogy állítsák be a megígért +690Ft-ért a nappali távhívás ingyenességét a T-home-nál. Ez a T-pont ügyeletes hölgyének nem sikerült. Lesz még egy futásom ebben a témában is. 

Apám 1104972,07 magyar Forint

Sok pénz. Mai árfolyamon ennyit kérnek apám temetéséért Németországban.
Kaptam egy értesítést, hogy apám temetése ennyibe került, és ezt ki kell fizetnem. Én vagyok az egyetlen hozzátartozója.
Miből? Adjam el a lakásom?
A német hivatalnok nekem Magyarországra elküldi, hogy kötelez a költségek megfizetésére. Arra sem méltat, hogy magyarra fordíttassa. Lehet, hogy én ezt nem értem?
Lehet, hogy szavakat ismerek németül., és ki tudom venni, mit is akarnak, de hány évi jövedelmem akarják?
Arról nem is beszélve, hogy nagyságrendben nem összemérhető azzal az összeggel, amit valaha is rám költött az apám. Majdnem négyezer Euro.
Egyenlőre nem védekezni akarok, hogy öt évesen hagyott itt anyámmal a szarban, és adósságait anyu törlesztette itthon, ahogy tudta 1968-ban. Ő autót akart venni nekünk, azért ment ki dolgozni. Aztán maradt ott hontalanként. 1999-ben meg úgy loptam haza Magyarországra a végrehajtó elől, hogy egy évig bújt meg Miskolcon. No nem mintha a nyugdíjának felvétele alapján a magyar bankokon keresztül nem lehetett volna megtalálni.
Ez az én történetem, és semmi nyoma sincs sehol. Talán csak egy vonatjegy.
Még nem tudom, mit érhet el a német hatóság. Nufi azt is kétségbe vonja, hogy ez egy hivatalos értesítés. Nem tértivevényes, nem is ajánlott. Egyszerű légiposta.
Mi lehet még? Ha nem reagálok, akkor vagy elalszik az ügy, vagy bíróságra viszik.
Olvassa ezt nemzetközi jogász? Vagy tud valaki olyan internetes jogi könyvet, ahol utána nézhetek?
Arról mindenki biztosít, hogy csak az örökségem erejéig vagyok köteles magyar törvények szerint jótállni apám adósságáért, de nincs örökségem, és ez nem az ő adóssága. Én nem rendeltem meg ezt a szolgáltatást, és az adót is Németországnak fizette 1968-tól. Több, mint 20 év munkaviszonyt tudott igazolni, és kapott nyugdíjat. Állítólag biztosítást is kötött a nevemre, de én itt vagyok, a biztosítók meg ott. Meg a szomszédai szerint nem is fizette.
Nem tudom.. nem tudom,.. semmit sem tudok. Csak nem tesznek tönkre egy élőt egy halottért!
Most kérek mindenkit, akinek van ötlete, ne kíméljen!
Nem sajnálkozó leveleket, hanem brainstormingot indítanék.
Előre is köszönöm!

Zenésztulajdonság?

Egy zenész tudja, hogy mikor jöjjön a hang, és érzi, meddig tarthat. Az író jó helyre teszi a poént. Mindennek ki nem jelölt ideje van, és mégis csak akkor jön.
Nufitól sokszor hallom, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyok.
Ez nem lenne baj, de egyre több dologgal kifutok az időből.
Öregszem.
A lassúságot néha még tovább is tudnám nyújtani. Hátralépni, megszemlélni, visszalépni, igazítani.
Jó ez így. Vagy ez nem az én korom?.. korszakom?
Ha 200 évvel korábban élek, biztosan a pörgés után vágynék, most pedig a lassításon töröm az agyam.
 Pedig nem kell itt sem a lassítás, sem a gyorsítás. A gázpedál az autón megtanítja a közlekedőt, hogy jusson be két mozgó autó közé... ha megengedik, ha nem, legfeljebb mögöttük.
Ezalatt az idő alatt is szűk határok között azonos sebességgel ver a szívem, fehéredik a Nufi körme a majrévas szorításában.
A ritmus mindaddig jó, amíg nem koccan, nem zúzódik a járgány, és nem sérül az ember.
Az erőszakos emberek a maguk ritmusára kényszerítenek másokat. Ők a karmesterek. Mi pedig megyünk utánuk, vagy beslisszanunk a követőik sorába.
Én szeretem azt érezni, hogy gyakran váltok. Be tudok sorolni ide is, oda is. El tudok gyorsulni egy sor elől, és ki tudok lassulni mások mögül. Írni is így akarok. Vagy poént építeni, vagy megnézni fentről-lentről, és körbe minden szögből.
A poénnak pedig ülni kell. Csak egyszer szabad elsütni, ott, és akkor.
Nekem most nincs poénom. Csak el szeretném mondani, hogy mennyire csodálom Moldova prédikátorainak befejezését.  A könyv végén a szereplő, mesélő naplója megszakad. A pap meghal. Le sem írja. Nem amerikai film. Nem mai híradó, ahol ötszörösen döngölik be a hírt a célszemélybe.
Megtanulható a ritmus? Érzék kell hozzá?
Egyszerű zenésztulajdonság?

Bocsánat!

Nufi megrótt, hogy én is: "talán eltűnök" /Hirt Elen/
Nem bújtam el, csak a Komjáti blogon tevékenykedem.

" Elégedetlenség változást idéz elő. Ha egy rendszerrel meg vagyunk elégedve, akkor elfogadjuk és aszerint cselekszünk. Viszont ha nem értünk egyet, akkor minden rendelkezésünkre álló módon igyekszünk változást elérni, hogy - nézetünk szerint - javítsunk a helyzeten."
Az idézet Schwarz Zsigmond könyvének előszavából való. A NAGY ÓRÁK ÉS JÁRATAIK első sorai 1925-ből.
Tetszik ez a hozzáállás. Az órások egyébként is gondos emberek. Apró, másoknak fel sem tűnő részletekben találják meg a szemrontó méretű bigyók hibáját, és vagy megjavítják, vagy - mert nincs gyári - újra létrehozzák vasból, rézből, aranyból.
Nem tudom, valaha is bele nyúlok-e az elromlott orosz zsebórámba. Illetve dehogynem. Azért olvasom az órás könyveket, mert szeretném én megtalálni, mitől áll meg. De még a saját szakmámban is útba igazít bizonyos összefüggések bogozásában. (Jó kis képzavar. Összebogozott utak. Mintha valaki csomót tudna kötni az utakra.Vagy mégis? Mert az autópályák találkozásánál jó kis hurokkavalkádot láthatunk légi felvételeken.)
Az elektronikában az oszcillátorok stabilitása egy fontos tényező. Pl. ne mászkáljon el a rádió hallgatás közben másik adóra!
Az RC, az LC oszcillátorok kiszorultak, és jöttek a kvarckristályok. Mint az órákban. Pont úgy.
De az felismerés nekem csak annyi, hogy minél kevesebb anyaggal határozom meg egy rezgő rendszer alapfrekvenciáját, annál pontosabb.
Az órás szöveg, amelyik ezt az összefüggést megtalálta az agyamban, az a chronométer gátszerkezetének leírása volt.

Csiga

Egyedül igazán mások közt lehetsz.
Csiga volt! - talpamtól csuszkolom a levet.
Recsegő héjától bosszús gyilkos lettem,
valaki magányát mégis megszüntettem.

Nem játszom neked!

Apám nekem nem játszott.
Mindenki másnak igen. Pénzért, vagy anélkül. Örömében, gyakorlásképpen.
Valahányadik látogatásomkor a sarokban pihent a tangóharmonika, és apám a Smokie együttes koncertfilmje előtt ült a fotelben. Jobb kezében füstölgő cigaretta, baljában a barna bögre félig kávéval.
Lehangolt volt. Nem szomorú, vagy különösebben rosszkedvű, csak beszélgettünk a zenéről. Hogy őt már az sem érdekli, csak hogy mi pénzt felvettek ezek a búcsúkoncertjükért.
Ekkor kértem meg, hogy játsszon valamit. Amit szeret. Amit Ő szeret.
Nem.
De miért?
Már elküldte nekem kazettán, és én letöröltem.
A hat műsoros kazettából egyet hagytam meg. Valóban nem az ABBA meg a Boney M. volt a szívemet melengető slágergyár azidőtájt. (sem) A hatvanas évekből a fejemben maradt Marina, meg a Moszkva parti esték már inkább megfértek Emresonnal, Rick Wakemannal a fejemben. Csakúgy, mint Donászi Magda versei (az oviból ragadt a fejemben) nem ütötték ki Arany Jánost, vagy Romhányit, Nagy Lászlót.
Az otthoni porcelánnippek anyu könyvespolcán természetesek, az enyémen meg sem jelentek. Csak hozzátartoznak anyuhoz, és apámhoz a német ülvedülöngélős-éneklős zenék. Hobo is bevallotta már, hogy szerette gyerekkorában az operettet. Én is végigélveztem az Ez is operett, az is operett műsorokat. a valaki jól csinál valamit, és még élvezi is, akkor az nekem jó. Vagyis most így érzem.
Apám nekem nem játszott.
Fura bosszút álltam rajta.
Megjegyzést tettem a tévéjére, hogy igen csálén áll a képe.
Legalább 70 centis Universum tévéje volt. A lakás dísze, és biztos 15 évig szolgálta aput. Láttam, mennyire szereti nézni.
Hajnalig, másnap reggelig beszélgettünk sokszor, és még a monoszkóp is ment. Akkor látszott, hogy legalább 1cm-t elcsúszott a körábra középpontja.
A hosszú beszélgetések között aztán csak megkért, hogy állítsam be neki.
Hátlap le, horisontal shift potm hamar megvolt, de egy trimmert nem illik egy húzásra beállítani Jobb megmozgatni, hogy az oxidálódott felületekről kopjon egy kicsit a rozsda.
Ettől a tévé túloldalán apám feje lilult, hogy hol a jobb, hol a bal oldalra csúszott a kép. A közepén meg csak átszaladt.
Mondtam, tegyen egy papírlapot, vagy valami egyenest a közepére a képcsőnek. Oda fogom behúzni.
És lőn.
Nagyot lélegzett, mikor végre visszacsavaroztam a tévéhátlapot.
De utána sem játszott nekem.

"Lassú munkához idő kell!"

Ma eszembe jutott Berti. Kollégám volt a KISZ iskolán. (Asztalos karbantartó, én meg műszerész voltam, és szintén karbantartó.) Mindig jókat mulatott a saját viccén, és sokszor elismételte.
Most különösen aktuális. Én is az asztalos szakmai fogásokat lesem az internetről. A sörkollektor keretét akarom pontosan és stabilan összeállítani. Borzasztó nehéz a nagy üveg. Nem örülnék, ha lehullana a tetőről az ölünkbe.
Nufi ma felolvasta a Nők lapjából a megfelelő novellát, amelyben egy hölgy elsírja a lusta férjének megfontolt tevékenységét, és ebben én is hasonlóképpen működöm. Csak talán még jobban.
Délelőtt az orosz fúrómban cseréltem fordulatszám-szabályzós kapcsolót. Közben a keret méreteit számolgattam, és csak ebéd körül cuccoltam le a szerszámokat az udvarra.
Lemetéltem a két oldalfalat az OSB lapból, majd az üveg sokadszori átpakolásától elfáradva újra kiderítettem, hogy nincs megfelelő oldaldeszkám.
Lesz. Akkor sem költök rá.
Az OSB lap mellett belül a keret másfél centi vastag rétegelt lemezből lesz. Ezen fekszik majd fel az üveglap. Eldöntöttem, hogy a fogazásos módszerrel illesztem a sarkokat, és a rétegelt lemezeket is egymáshoz. A 208 cm hosszú üveglap 3 pár rétegelt lemezből kijön. Majd az OSB-hez csavarozom. Az kapja az időjárást. Ez meg belül lesz.
De ezt a fogazást még nem csináltam, és mindenhol fából, vagy komolyabb, vastag rétegelt lemezzel dolgoznak. Nem ilyen hulladékból, mint én.
Először a fogazó csúszkáját választottam ki.
A legkevésbé vetemedett lemezből kinyertem fél méterszer fél méteres négyzetet.
Az asztali körfűrész hornyaiba illeszkedő csíkokat akác lécekből szabtam ki. A függőleges illesztő falat pedig pozdorjából csináltam.
Fénykép már csak holnap készül. Rám esteledett, mire a próbanégyzetet befogaztam, és összekalapáltam.
Na meg Marika néni is rámdörrent, hogy Laci szomszéd - a fia - aludni akar, mert reggel hajnalban megy el, és fáradt.
Fél nyolckor még nem szoktam csendes pihenőhöz, de jobb a békesség. Abbafejeztem a kopácsolást. Még lereszeltem a fölösleget a kalapácsomról. Ki tudja, mire gyárthatták, mert majdnem duplájára duzzadt a végén.  Még tanuló koromban is jobb minőségű anyagot koptattunk reszelési gyakorlaton. Vagy hogy is hívták: a fémipari alapképzésen.
Ezt a szerszámot ezért is raktam a fanyűvő dobozomba. Talán a favésőn és szögeken nem fog így deformálódni.

Óra a sörkollektorban?

Nem, de hangzatos címet akartam biggyeszteni a bejegyzés elé.
Vagy mégis.
Hol is függ össze ez a sok zagyvaság?
Bennem.
A sörkollektor eleje a dobozgyűjtés és tisztogatás-vagdosás a hűs évszakokban zajlott. A nyár elején lépcsőt javítottam, és most jön az asztaloskodás. Dobozt csinálni  a sörkollektornak.
Az OSB lap már kinn fekszik lassan egy hónapja az udvaron bakokon. E héten jön a keretezés.
Az első lyuksorozat a csöveknek teljes kudarcba fulladt.
A laminált parkettában is, de a fenyődeszkában még inkább megakadt a koronafúró. Akár az állványos fúróba fogtam, akár a kézi (pisztoly) fúrót égettem le vele. Túl sok vágóél, és biztos kéne hozzá vagy 1kW-os motor. Esetleg lassú fordulatú, de bivaly szerszám.
Mindegy, most a keret a következő lépés. Mára ez a feladat.
A keret összefogatásához a fogazott kötést találtam a legerősebbnek. Bár nem mértem, de biztos 50kg fölött van az üveg tömege, plusz a dobozok, szigetelő anyag. Illenék jó erős keretet fabrikálni hozzá.
Ellátogattam hát a hobbyasztalos honlapra. Ettől ugyan állandóan csúnyán beszélek és az asztal felületét legyezem az öklömmel, mert hiába állítom be, hogy időben növekvő sorrendben szeretném elolvasni a bejegyzéseket, mégis visszaáll, és hol az elölről 10. oldalon, hogy a hátulról 11-en találom magam.
De van egy Vuze nevű torrent program, aminek a belső keresője sok-sok asztalos filmecskét, pdf-ben mentett folyóiratot hozott nekem amerikaiul. Még a Youtube filmjei is adtak ötleteket. Pl. a fogazásra találtam a legszebb megoldást. itt. 
Nem becsapás. A fickónak több filmje van a jutubin, de a honlapja még érdekesebb.
Szóval ez a fogazó bigyó ragadta meg a képzeletemet, és meg akarom csinálni.
Először csak rojtosra néztem a képernyőn, miből-hogyan áll össze. Aztán a honlapján doksit is leltem.
De addig már az áttétel tervezésén és fogaskerék meghajtáson törtem az agyam. A fogaskerekek legnagyobb mesterei pedig az órások.
Vályi Ödön : Órás szakmai ismeretek, majd Magyar László Az órás c könyve mellett előkerült egy öreg Boley & Leinen katalógus, és Babos Sándor Az órák szerkezettana c könyve, meg a műszaki nyelvében is kihívást jelentő Schwarz Zsigmond A komplikált zsebórák c. könyvecskéje. Ennek a chronométer járat működése és javítása az alcíme.
Hogyan lesz ebből sörkollektor?
Lassan.
De lesz.
Ma délután már az oldalának szán léceket szabom, de egy kimosott óraszerkezet is beindult. Tehát most is több vasat dugtam a tűzbe.

Már megint nem bírtam tovább

.... gen... igen, a kávé.
Ma egész nap a gerincem sajgásával foglalkoztam, és semmi sem érdekelt. A bolt meg a Béla gyógyszereinek kiváltása után itt fetrengtem a szőnyegen, aztán felpattantam, és levadásztam a szekrény plafoni magasságából a kézi tekerős kávédarálót, és tekertem egyet.
A hosszú kávénak való főzőben eresztettem rá vizet, és lőn! Működik az agyam.
Máris eszembe jutott, hogy tegnap és tegnapelőtt végre méretre faragtam - Laci szomszéddal - a közös sírboltunkat. Ugyan nem fejfát és lábszárcsontokat fogunk árusítani benne, hanem kocsiszereléshez ácsorogni, de a szomszédok már poénkodnak velem, hogy Marika nénit akarjuk-e elásni.
Nem. Neki túl nagy.
Nufitól kaptam egy TESCO-s távolságmérőt. 0,5m-től 16m-ig jó. Sajnos inkább lakásba jó. Ott is, ahol nincsenek bútorok, de Komjátiban a lakásfelújításkor lesz az igazi kihasználása.
Na, de a gödör megvan. A Trabit kitoltam a diófa alól. A gödörből kikerülő földet szét kell osztani mellette. Így is követ kellett törni. Ez a budafoki mészkőnek nevezett homokkő a csákányt nem szerette, de a fúrókalapács vitte.
Laci tegnap kivízszintezte, de már nem kezdtünk betonozni. Ma pedig a déli 50°C ágyékban után szerintem meglesz.
A tegnapi szórakozás még a favésőim rendbetétele volt.
Mivel nem új fával dolgozom, ezért a szögek hagytak benne mindenféle köríveket.
Ezt szedtem ki köszörűvel, meg kézzel csiszolókövön.
Végre tudom, miért nem szabad gyors kövön élezni a késeket.
A véső elvékonyodott vége  azonnal meglilult. Persze a nagy orosz vésőmet kézzel nehezen csiszoltam volna méretre. Ezt úgy kértem le Laci bácsitól, hogy le volt törve a sarka. (A vésőé, nem Laci bácsié)
Az első használattal tönkretették. Még a gyári festék sem kopott le róla. Én karistoltam meg, de már jó.
Ezen kívül a Vuze listájából kapartam le magamnak sok PDF és video oktató anyagot a woodwork szóra rákeresve.
Azóta nyelem az amerikai angol szavakat, és gyötröm Nufit a fordításokkal.
Szerencsére a képek beszédesek. Inkább csak próbálom megjegyezni őket.
Mára még öldöklés jön.
Laci szomszéd vett valami állatot megenni, és kert, hogy menjek segíteni mészárolni.
Ha visszajöttem, majd folytatom az élménybeszámolót.

Nyár van

Odakinn fúj a szél.A sokadik munkába fogok bele újra és újra. Ennyit persze nem lehet egyszerre befejezni. Meg újabbak is keletkeznek.
Tegnap például azzal telt, hogy egy régi katalógust olvastattam be a számítógépre. Eladtam, de mint a Mátyás királynak vitt galamb is hazarepült, én sem válok meg meg a tartalmától.
A 65 oldalt először csak lefényképeztem, de nem tetszett. A széleken a lencse torzításai nem látszanak hagyományos fényképen, vagy mondjuk nem feltűnő.
Itt a szűk mélységélesség is zavarja az olvasást.
Az öreg lapokat nem lehet lapítgatva kínozni, de akkor benne marad az ujjam... inkább szétkaptam a scannerem, és kiporoltam. (Féltettem a szétszedéstől patentjait, de nem történt baleset. Csak a fedélcsuklóit kell megragasztani, de az nem most tört le.) Azzal 600-as felbontású képeket húztam le, és ez már jó minőségű, és nagyítható másolatot rajzol a képernyőre. (A felbontás egy hüvelyken 600 pontot jelent.)
Nufi kérdezte, hogy nem sajnálom-e az esslingeni emléket, de ez nem apámtól van.
Mi volna, ha minden őrá emlékeztetne? Így is minden reggel eszembe jut. Először Feri tompa hangja, amikor a telefonon azt mondta, hogy apád meghalt. Aztán valami apróság.
Pl. az utolsó ottlétemkor dolgozni mentem Stuttgartba. Apám meg anyám két oldalról telefonálgattak, hogy hol vagyok, mikor érek már hová?(Apu a szomszédból, anyu meg Miskolcról.)
Először is annyira ette a domino díj a telefonálást - mint fogadó telefon is - hogy pillanatok alatt elfogyott, és hívni sem lehetett. Aztán a nyilvános fülkét apu ingyen tudta volna hívni, de a munkásszálláson nem volt. Aztán egy munkahét után kutyagoltam végre fel Esslingen tetejére a Pálma utcára (Palmstraße) és akkor láttam újra kb 4 év után.
Meg mennyire feszült volt, amikor a számítógép kezelést tanítottam  neki.
Mindig elintézendő dolgai voltak hivatalokkal, és a faxai sorra mentek tönkre. Velem is sokat faxolt, de nekem a gépben van a faxmodul. Hát akkor legyen neki is. Kapott valakitől 'ámítógépet, majd megtanítom.
Igaz, még itthonról küldött Nufi egy faxmodult, mert ott nem volt, a szkennert pedig e-bay -en rendelte oda, de összeállt a masina, és win95 alatt tanultuk az egerezést.
A billentyűlenyomásra az egér már rég a képernyő másik sarkába került, és még az asztal is koppant, akkorát sújtott a gombjaira.
Mondtam neki, hogy triola. Nem három, csak kettő, de gyorsan és lazán... már amikor már hajlandó volt odaülni. Mert addig velem csináltatta. Inkább nem is nézte.
Ha pedig mellément, akkor egyre pirosabb lett, és végül dühösen megkérdezte, hogy élvezem-e, hogy szenved.
Nem, de az sem sikerélmény, ha ezt a görcsöt nem tudom lelazítani belőle.
Úgy próbáltam nyugtatni, hogyha megmutattam neki valamit, akkor kimentem a vécére, vagy kávét főzni amíg gyakorolja.
Csak sikerült.
Pár hónapig ment is, de utána füstölt a gép, és kidobta. Legalábbis ezt mondta telefonban.
Nem szoktam élvezni, ha más szenved. A magam szenvedése sem élvezetes. Ha fáj valami, akkor a legjobb gyógyszer rá az alvás.
Neki már hosszú fájdalomcsillapítója van.

Megint olcsó szerszám fáraszt

Van nekem egy asztali fúrógépem. Nem a csúcs kategória, de eddig kiszolgált sokféle vasbigyók és műanyagok lyukgatásában. Lehet rajta merőleges, meg ferde likat is fúrni.
A télen megadta magát az ékszíj. Lebringáztam Budafokon az első autós boltba, és találtak is nekem bordás változatot ebben a méretben.
Felraktam.
Akkor még a sörös dobozok nyitását képzeltem el vele, de jobb lett az ollós-késes lemezollós változat.
 Talán hangosabb is lett a gép, de üsse kő, visszatért az ereje.
Most az osztóhoz vettem elő a körkivágót.

(Osztó alatt a sörkollektor egyik alkatrészét értem. Ide csatlakoznak be a sörös dobozokból összeállított csövek. Ilyen a gyűjtőé is, csak az vastagabb lesz.)
Tehát vígan előbányásztam a kellékeimet, és feljelöltem a középpontokat.
Kis fúróval előre megfúrogattam, minél pontosabb lehessen.
Ezután jött az élmény.
A korona fúró megállítja a forgást.
Megreszeltem az éleket,
Semmi javulás.
Elővettem a következő körkivágót.
Ennek jóval nagyobb a tömege, és két oldalt lehet állítani a késeit. A megfelelő helyzetben imbuszkulccsal rögzíteni.
Ez nem igazán kiegyensúlyozott, s kerülöm a használatát, amikor lehet. Most ezt is bevetettem.
Az eredmény ugyanaz. A fúró megáll.
Van énnekem hagyományos kézi orosz fúróm is a 80-as évekből.
Ez bírja.
Csak a koronafúró nem.
Először csak a központosító fúró szára forgácsolódott, de a tokmányon húzva mégis forgásra lehetett bírni. Viszont amitől én is meghökkentem, hogy ez a központosító fúró hajlik.
Nem tévedés. Nem törik, nem kopik, hanem hajlik.
Az eddigi példányokon a koronát tartó spiáterpersely tört. Ez már erősebb, de a fúró hajlik.

Ettől a tárcsa jobban utánozza a 8-ast, mint egy biciklikerék, és megakad.
Nem volt elég a fúrókalapáccsal szenvedni?
Az is szinte minden alkatrészében vacak, de két rosszból sikerült egyet összevariálni.
A 800Wattosból elmelegedett a motor. Azt kaptam.
A 600W-os  először az első használatnál vasat kapott egy betonépületben, ettől elmúltak a fogai a fogaskerékben. De nekem a lépcsőszétverésben elég volt a kalapács funkció. Úgy a hatodik lépcsőnél tetejében szétesett valami, ettől kiütötte a fogantyú felé a házat.
Már nem lehetett bele zsírt tölteni, mert hátul spriccelt ki mancsomra.
Aztán egyszer csak elege lett. Belassult, és nem vártam meg a motor leégését.
Olvikorban kimostam az egészet, és összeválogattam a kevésbé kopott alkatrészeket.
Sok zsír, és egy nap legózás után az utolsó előtti lépcsőfokig bírta. Szétpergett a tokmánya.
A lépcső végét már 2kg-os kalapáccsal vertem le. Hullott is a vakolat alattam.
Mindegy, a lépcső felújítva, a fúrókalapácsot miszlikbe szedtem, és megállapítottam, hogy csak egy acélgyűrű kopott szét. Ilyet ugyan sehol nem lehet az interneten találni, de csavarboltban van erre a méretre zégergyűrű. 22Ft.
Rögtön vettem 5-öt.
Aztán irány a város másik vége.
Hőségriadó ide, zsúfolt belváros oda, három óra alatt megjártam Budafokról a Kerepesi utat oda-vissza.
Tényleg sokat számít az a tizenkét kiló, ami lement tél óta.
Vettem egy felsőmarót. De ezzel majd később dicsekszem. Most még tanulom, hogy is kell használni.
Az út persze most is tartogatott műszaki hibát.
A szétfeslett üléshuzatom alól kiszakadt a szivacsréteg. Olasz nyereg, jól kitalált kényelmes holmi. De lejárt fölötte az idő.
A bőr  felsőrészér alul tűzőgéppel fogták a műanyag ülésvázhoz. Ezek a tűzőgépkapcsok pedig  szivacs nélkül átszabták a nadrágom odalenn.
Ez a plusz szellőzés szerencsére nem látszik kerékpáron, de a boltban úgy jöttem-mentem, mint akinek nagyon kell pisilni.
A nadrág talán menthető. Jó lenne, mert az oldalzsebei miatt szeretem. A pénztárca nem nyomja a hasamat bringázás közben, és a telefon sem.
Még tegnap este kapott jó ülést a szürkém, és ma már ki is próbáltam.

***
Az asztali fúrógép azért nem bírta a gyűrődést, mert a szíjtárcsa elmozdult a tengelyén. Kilazult a hernyócsavar benne, majd a belógó rész lekopott.

Nufi olvas

Rekkenő hőség, a szobában alig él az ember. Nufi éppen a következő tanítványa leckéjét állítja össze. Az óravázlat komoly kifejezést varázsol az arcára. Ekkor megszólal a csengő.
Béla felébredt.
A kisasszony sóhajt egyet, megszorozza az iramot, kattognak a számítógép-billentyűk, de a csengő könyörtelenül jelzi, hogy menni kell. Béla kikívánkozik.
Ilyenkor le az ágyról, be a tolószékbe, ki a szobából, át a másik székbe.
A Verne regények vannak soron. Szerintem épp a Sándor Mátyás.

Nem zavarom őket.

Famunka

Ma már előkerültek a fűrészek és a fúrók és a reszelők. Indul a mandula.
A sörkollektor összeállításához a deszkakeret következik.

Mindenféle jelölő szerszámaim között nem leltem párhuzamvonalzót. S ha már valóban komoly a szándékom, összeütök egyet.
Volt itt egy ágyból kiemelt vastag keményfa. Először azt szemeltem ki hozzá, de túl sok szeg nyoma van benne, és rengeteget el kellene még távolítani belőle.
A nagy könyvben: FAMUNKÁK NAGYKÖNYVE szélesebb, jobban kézreálló darabot találtam, mint a Hans-Werner Bastian: Fakötések c. könyvében. Az egy takarékosabb megoldású gyári párhuzamvonalzót mutat be. Holnap majd lefényképezem, milyet szeretnék, és éppen hol tartok.
Az első kísérlet egy szobadísznek gyártott kulcsból indult. Eredetileg előszobai kulcsakasztónak szánták, de olyan bumfordi és csúnya volt, hogy szétszedtem. Kivettem a patkószögeket. Ezekre kellett volta a lakáskulcsokat függeszteni. A láncot is eltávolítottam. Eztán feljelöltem rá az ékeket. Mindkettő kijött volna belőle. Sajnos az egyik jelölést elnéztem, és ez a keményfa másra lesz majd jó. :-) Legrosszabb esetben szalonnasütéskor fűteni a zsebkohót.
Azért az egyik éket kivágtam, lereszeltem, de nem lettem elégedett vele.
Volt még valahonnét maradt akácléc. Éppen fél centi vastag.
A következő zajongás már róla szólt. Hamar megkaptam a kellő méretet, de a vonalzó teste még nem akarta, amit én. Nem elég széles az első fa. A kamrában többnyire puhafa lécek vannak törött asztalból, innen-onnan.
Aztán beugrott egy szebb darab. Két műanyag bigyó volt belepréselve. Még Sanyi bácsitól kaptam - pár éve elhunyt szomszédunktól. Fogalmam sincs, hogy mire, de ledörgöltem róla a szurkot, és egyéb szennyeződést. Párhuzamos oldalaival meg vagyok elégedve.
Akkor jöhetett kis nasi.
Még sötétedéskor kimetszetem a megfelelő méretet belőle. 200x80x20 mm.
Még hátravonultam a sufnihoz újabb faanyagért. Rábukkantam egy fából készült hosszú csipeszre.
Hohó, hát erre sincs semmi szükségünk. Ebből is kivágtam a lehető leghosszabb négyzetes részt.
Aztán behordtam a szerszámokat a helyükre, mert sötét lett az erkélyen.
Ja, és közben újra visszamászott egy XP egy öreg gépre openofficével, winamppal, két szervízcsomaggal, javaval. Holnap visszakapja a gazdi. Csak most megkérem, tetoválja a fülébe a jelszavát, hogy ne felejtse el, mert vírus nem volt rajta. Vagy legalábbis az online NOD32 nem bukkant rá.
Holnap még egy hatalmas új dologra készülök. Fecskefarkas illesztést csinálni. Ha a próbafiókon sikerül, akkor nem lesz belső vasalat a sörkollektorban. Amit lehet, fából fogok megcsinálni.
Ha nem sikerül, akkor lesz.